Az, hogy a magyar közélet végletesen megosztott, szakállas közhely, ám a jelek szerint mindig van lejjebb. A helyzet a rendszerváltozás óta egyre rosszabb, s illúzió volt arról álmodni, hogy a demokratikus jobboldal 2010-es példátlan választási győzelme, a szélekről a nemzeti radikálisok és a nemzeti érdeket könnyűszerrel feladó balliberálisok övezte centrális erőtér kialakulása megállítja e romlást. A történelmi vereség a totálisan felelőtlen ellenzék pozíciójába lökte a korábbi, bukott kormánypártokat, utód- és maradványszervezeteiket, sajtójukat és értelmiségüket; kellő nemzetközi hátszelük segítségével ahhoz volt erejük, hogy tovább mélyítsék azokat a bizonyos árkokat. Mára valóban eljutottunk odáig, hogy a szemben álló táborok bizonyos szavakon, fogalmakon is mást értenek, miközben ellenzéki politikusok, balliberális csatornák és lapok, magukat szekértáborokon kívül állónak mondó internetes felületek részéről – tisztelet a kivételnek – nem érkezik értelmes, méltányos, vitaképes, tényszerű kormánybírálat, csak átkozódás, mocskolódás, hazugság, olykor nyílt uszítás. Pártok aktivistái hergelik civilben a diákokat, akiket hivatásos politikus bujtogat törvényszegésre, lázadásra, képviselők szerveznek útszéli demagógiával „független” szakszervezetet, a politikai alapú gyűlöletkeltés már az iskolákba is bekúszott.
Ehhez képest a tavalyi közvélemény-kutatásokat áttekintve megállapítható, hogy bőven túljutva a ciklus félidején a magyar társadalom hagyományosnak nevezhető pesszimizmusa, az ezer okból nem túl rózsás közhangulat és számtalan korábbi szavazója elvesztése, elbizonytalanodása ellenére a Fidesz–KDNP példátlan módon stabilan őrzi vezető helyét. Méghozzá úgy, hogy nincs váltópártja. A Jobbik és az LMP rossz évet zárt, az MSZP valamelyest erősödött, de a kormánytöbbség megszerzésére ma is esélytelennek látszik. Nem tudni, hová vezetnek az úgynevezett demokratikus ellenzék szervezetei között tegnap kezdődött egyeztetések a választási összefogásról. Egyfajta együttműködés, munkamegosztás már most körvonalazódni látszik: Bajnaiék moderáltabb stílusban szólnak a választókhoz, míg a gyűlölet felszítása a Ron Werbert visszahívó MSZP feladata, tekintet nélkül a következményekre. Láttunk már hasonlót, amikor a simulékony Medgyessy Pétert tolta előre a 23 millió románnal riogató szocialista párt.
A balliberális ellenzék most is sokat dolgozott a kormány megutáltatásán, nem is teljesen sikertelenül, de 2012-ben inkább a szervezetek és nem annyira a szavazók számát tekintve gyarapodott. Ha a kormányoldal az idén képes lesz a kétharmados felhatalmazásával élve kialakított, új rendszer már tavaly beígért, de eddig elég felemásra sikeredett konszolidációjára, akkor az újraválasztás esélyével érkezhet meg az igazi választási évbe, 2014-be. Az ezért vívott küzdelem viszont keserves lesz.
Hiába lenne jó az ellenkezőjében hinni, nem lehet más a (magyar) politika.
Szerető Szabolcs
