Emléknapra

Betölti-e neki szánt szerepét a mai nap – február 25. –, amely 2000 óta a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja?

Magyar Nemzet
2013. 02. 24. 23:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kell ez az emléknap! Kell, mert még jobban segít megtudnunk, hirdetnünk, min ment keresztül az ország a mögöttünk hagyott keserves-véres huszadik században, amelynek zömében hol hadszíntér, hol a kommunizmus kísérleti terepe volt. Hogyan is írt nyolcévi Gulag után Szolzsenyicin az elvtársakról? „A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára ( ).”

Bizony, kell egy kiadós séta a Terror Háza Múzeum sötét folyosóin, hogy beleilleszkedjünk, képet kapjunk a korról, amely megszámlálhatatlan ártatlan áldozatot hagyott maga után. Kell a penészes cella, a vallatószoba látványa, hogy rádöbbenjünk, mennyire mélyek a gyökerek. Csak így láthatunk rá, mire képes a hatalomvágy, milyen hamisságokra. Megértjük, hogy a hosszúra nyúlt, trükkös és szemfényvesztő „rendszerváltás” miért hagyta érintetlenül az előző rend leleményes „reformkommunistáit”, KISZ-titkárait, hogyan formálta őket hirtelen „korszerű, nyugatos demokratává”. Hogyan somfordálhattak vissza a hatalomba, amit jószerivel el sem veszítettek. Kell tudnunk mindről, hiszen velük – gyakran alattvalóikként – sodródunk már több mint két évtizede

„Tetszettek volna forradalmat csinálni!” – mondta a néhai miniszterelnök. És végeredményben igaza volt. Hogy most végre a tisztánlátás felé haladunk-e? Biztosan, bár sok a cikcakk. Már azt hinnénk, egyenes az út, aztán váratlanul itt egy alkotmánybírósági határozat: a testület megsemmisíti saját, 2000-ben hozott döntését az önkényuralmi jelképek használatáról. A jogtudósok most úgy vélik, aránytalanul korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát, ha megtiltják, hogy bárki horogkeresztet, SS-jelvényt, nyilaskeresztet, vörös csillagot, netán sarló-kalapácsos kitűzőt viseljen, ha ahhoz van kedve Ki tud itt eligazodni? Kommunista jelképek újra?

Elképesztő és érthetetlen, bár egy strasbourgi ítélet korábban már kimondta: helytelen az a magyar bírói gyakorlat, amely nem engedélyezi a vörös csillag viselését. (Kártérítésre is kötelezték a magyar államot. Örülhettek az új kommunisták.) Kérdezném a művelt Nyugatot: találkoztak-e már arrafelé élőben a kommunizmussal? Vagy csupán hallomásból, kozmetikázott történetekből ismerik a vörös világ valódi arcát? Talán ha fényképen láttak orosz tankot a Corvin közben, államvédelmis vallatótisztet az Andrássy úti pincében. Mi itt élőben találkoztunk a kommunizmussal. Mit tudnak erről a Lajtán túl? Szinte semmit. Mert odáig sosem jutottak el az elvtársak. (Ausztriából meg viszonylag hamar kivonultak.)

Akár a híd szerepét is betölthetné az áldozatok emléknapja. Mi, akik találkoztunk a kommunizmussal, elmondjuk önöknek, akik nem találkoztak azzal, milyen valójában. Izgalmas történet. Felhívhatná az emléknap a szemellenzős Nyugat figyelmét, mi történt errefelé a vörös önkény évtizedeiben. Kiket vittek Recskre? Miért volt itt kitelepítés, koncepciós per, ötvenhat, megtorlás, diktatúra ? Ha tudnának ezekről odaát, megértenék a jelenünket, kiismernék kommunistáinkat.

Csakhogy közelmúltunk történelmét jó ideje balliberális „moderátorok” segítségével tanulmányozza a határon túli világ. Amerikai Népszavákból, Paul Lendvai „elemzéseiből”, „dokumentumfilmjeiből”, a hatalomból eltanácsolt szabad demokraták sértett írásaiból Sok a kéretlen hírvivő, ők magyarázzák el a magyar históriát. Hát ezt a „berlini falat” kellene végre ledöntenünk! Sokan vallják, hogy a „rendszerváltást” megelőzte egy titkos, hallgatólagos, a nagyhatalmak által szentesített alku, paktum: Magyarországon a volt kommunistákat nem lehet számon kérni, azonkívül az igazságszolgáltatást is a kezükben kell hagyni. Pletykaízű mondatok – de ahogy így körbenézünk, belegondolunk

„Kommunizmus áldozatai? Hol vannak már azok? – hallom a baloldalt. – Lapozni kellene végre, a múltat meg végképp eltörölni.” Hogyisne! Semmit sem kell eltörölni – tisztázni kell a múltat. Az áldozatok még itt vannak – mi vagyunk az áldozatok. Mi is áldozatok vagyunk, nem csak az elhurcolt Kovács Béla, a gyerekemberként felakasztott Mansfeld Péter, a koncepciós perben bitóra küldött Tóth Ilonka meg a többiek. Akiket ismeretlen helyre szállított az éjszaka értük jövő nagy fekete autó. Akiket tárgyalás és ítélet nélkül ütött agyon a párt ökle

A kommunizmus áldozatait láttuk 2006 őszén is véresen, összeverve a pesti utcán az azonosíthatatlan neoávó bakancsai alatt – őróluk se essék szó? Meg azokról sem, akik most újra a hatalomba kéredzkednének új jelszavakkal, új sminkkel, új pártemblémákkal? Hogyan is folytatja Szolzsenyicin? „A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret.”

Pilhál György

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.