Nem csodálkoznék, ha a következő napokban a fentiekhez hasonló reakciókat olvashatnék, hallhatnék mindazoktól, akik a magyarországi gazdasági helyzetet a megítélésünkkel foglalkozó nemzetközi szervezetek szemüvegén keresztül látják. A kötvényvásárlók viszont biztosan nem ez alapján foglaltak állást. Talán azért sem, mert amit a „józan észre” hivatkozva ma – például a hitelminősítők – hazánkról állítanak, az egész egyszerűen nem igaz. De értelmes logika sem lelhető fel a Magyarországgal kapcsolatos besorolások indoklásaiban. Az egyik legnagyobb hitelminősítő, a Standard & Poor’s illetékes igazgatója például úgy értékelte laptársunknak a sikeres dollárkötvény kibocsátása utáni helyzetet, hogy bár egyértelműen pozitív fejlemény történt, ráadásul a kormány eltökéltsége a költségvetési hiány és az államadósság csökkentése terén megkérdőjelezhetetlen, nem érzik úgy, hogy bármin is változtatniuk kellene. Magyarországot továbbra sem ajánlják befektetésre. A másik tengerentúli ítész, a Moody’s pedig pár napja döntött szintén úgy, hogy Magyarország bóvli, és hosszú távon is az marad.
Ha csakugyan azt jelenti a „bóvliság”, ami most történt velünk, akkor legyen úgy, ahogy a minősítőink akarják: maradjunk a fekete bárányok között, mert láthatóan ez jelenti ma a siker útját. Ajánljon téged befektetésre a Moody’s – mostantól akár ezt is kívánhatnánk rosszakaróinknak. Csakhogy sokat nem érnénk el vele, mert esetünk inkább arra világít rá, hogy a nemrég még egyeduralkodó, országok sorsát is befolyásolni tudó óriások véleménye ma már senkit sem érdekel. Jól példázza ezt az is, hogy Csehország kötvényeihez képest nekünk most csak közel egy százalékkal nagyobb hozamot kell fizetnünk, miközben a besorolás szerint ég és föld köztünk a különbség: Prága a csúcson áll, mi pedig legalább két szinttel a béka alsó fele alatt.
A logika és az értelem mellett mostanra már a szavahihetőség is elveszett a hitelminősítőknél. Mert nem biztos, hogy jól dönt az a befektető, aki olyan cég ítéleteinek ad hitelt, amelyről úgy hírlik – legalábbis az amerikai kormány vádja szerint –, hogy szándékosan meghamisította a válság kitörése előtt a valóságot. S az lehet inkább a színtiszta öngyilkosság, ha a piaci szereplők olyan társaságokra hagyatkoznak, amelyek – összeférhetetlen módon – kizárólag a befektetéssel foglalkozó tulajdonosaik pénztárcáját tartják szem előtt a minősítéseknél. A magyar dollárkötvény példátlan sikere azt is bizonyítja: nem az a követendő, amit a nemzetközi pénzpiac felkent gurujai és szervezetei – így például az IMF – annak tartanak. Az ő védelmüket nem nyertük el, mert a kormány úgy gondolta, hogy a polgárok nem a valutaalap illetékeseit választották meg az ország vezetőinek. Saját utat választottunk, és a jelek szerint bőven akadnak olyan befektetők, akik hosszú távon is meghitelezik a magyar gazdaságpolitikai modell sikerét.
(Nánási Tamás)