Az Amnesty International, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), az Európai Roma Jogok Központja, valamint a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda állítása szerint a kormány többször hangoztatta, kiáll minden hazai kisebbség védelmében – ennek ellenére eddig nem tette meg a szükséges lépéseket a hatósági munka javításáért. Amnestyék speciális képzést szorgalmaznak a jogalkalmazóknak, továbbá hatékony adatgyűjtési és monitoringrendszer kiépítését. Emellett tudni vélik, hogy „a hivatalos statisztikai adatoknál jóval több gyűlölet-bűncselekmény történik, a rendőrség azonban gyakran nem ismeri fel a rasszista motivációt, illetve nem megfelelően minősíti az ilyen eseteket”. Dörgedelmük magyarul: kevés a gyűlölet-bűncselekmény, ezért fölfelé kellene kozmetikázni a statisztikákat. Miért? Tán mert ha így mennek tovább a dolgok, ilyen kevés a rasszista támadás, okafogyottá válik a rakatnyi „jogvédő” csoport létezése, s elapadhat az őket lélegeztetőgépen tartó apanázs. Cudar helyzet! Mivel Pintér Sándor belügyminiszter – az intelmek ellenére – várhatóan nem toldja majd meg pár nullával a számsorokat, szegény TASZ és vidéke keveset tehet. Marad a jól bevált riogatás, uszítás – az sem könnyű.
A közlemény egyetlen konkrétumot sem említ, amin kár csodálkozni, lévén az elmúlt három esztendőben a kisebbségek kárára egyetlen valamirevaló „gyűlölet-bűncselekmény” sem történt. A legutóbbi ilyen szomorú eset a hat cigány honfitársunk halálával járó sorozatgyilkosság volt, annak már jó négy-öt éve; a mészárlást az akkori Gyurcsány–Bajnai rezsim titkosszolgálatainak lelkes – vagy inkább: lelketlen – asszisztálása mellett hajthatták végre. Érdekes, a „jogvédők” akkori tiltakozó közleményei nem a kormány bűnös mulasztásairól, hanem kizárólag a szélsőjobboldali veszélyről szóltak.
Na, de mi van azokkal az áldozatokkal, akik nem cigányok, mégis a származásuk miatt vertek, gyilkoltak meg? Ők nemhogy egy közleményt, még egy nyikkanást sem érdemeltek ezektől a szervezetektől. „Mit képzelsz magadról, büdös magyar, hogy mersz bejönni a mi utcánkba, itt a cigányok az urak!” – hangzott el azon bűnözők szájából, akik kis híján agyonvertek egy főiskolás fiút 2009-ben. „Öld meg a magyart!” – ordította lincselő férjének Horváth Dezsőné, miközben a többiek véres húsgombóccá rugdosták Szögi Lajost Olaszliszkán. A közelmúltban megfojtott Bándy Kata gyilkosa pedig arról beszélt: „Szóval én ezt úgy gondoltam, hogy ő azért nem akar, mivel cigány vagyok, vagy valami ilyesmi.” A Kanadába „menekült” jogvédő, Mohácsi Viktória pedig azzal indokolta Marian Cozma kézilabdázó kivégzését, hogy előtte „biztos cigányozott”. Tiszta sor. Ha valaki cigányozik, azt meg lehet ölni – körülbelül ebben a tőmondatnyi információban merül ki a hazai „jogvédelem” elmúlt huszonöt éve. (Ráadásul egyik áldozat sem cigányozott.)
És ha valaki „magyarozik”? Oda se neki! Amnestyék magasról tesznek rá, hogyan ütik-verik a magyarokat Kárpátalján, Délvidéken, elveszik az állampolgárságukat felvidéki magyaroknak – mindez nem téma számukra. Üdítő kivétel volt a másik oldalon Tamás Gáspár Miklósnak a szerb nyelvre is lefordított nyílt levele, aki felszólította a szerb miniszterelnököt, hogy vessen gátat az etnikai terrornak. Szóval hiába írta egyik transzparensére a Fidelitas, hogy „Amnesia International”, amiért a nemzetközi brigád nem foglalkozik a magyarverésekkel. Ez nem amnézia. Ez gyűlölet.
