A XXI. század egyháza

Újat mutat nekünk Ferenc pápa, mégpedig minden tekintetben. Új nevet választott, így száma sincs, azaz senkihez sem lehet, érdemes mérni.

A döntést az egyházban a pápa mondja ki. Őt Krisztus jelölte ki erre a feladatra, ő az emberek halásza, ő irányítja a hívek közösségét. Nem lehet tehát azt mondani, hogy mostantól az újonnan felállított tanácsadói testület irányítana, hiszen a felelősség nem a nyolctagú csoport tagjaié, hanem Ferenc pápáé, de a törekvés egyértelmű, legyen szava mindenkinek az egyházban, Fekete-Afrikának és Latin-Amerikának is. A globalizáció létezik, benne vagyunk, a szentatya Twitter-üzeneteket küld, a Szentszéknél pedig dolgozik egy kibertámadásokat kivédő hackercsapat, így nem volna bölcs döntés, ha a Vatikán behunyná a szemét, és ragaszkodna a régi világhoz, csak azért, mert régi, s mert akkor még más volt a hatalmi pozíciója. Ferenc pápának feltett szándéka, hogy az egyházi pompát visszafogja, s ahogy ő az emberek közé megy, úgy az egész egyházat kicsit egyszerűbbé és életközelibbé tegye. Mert nem minden ember katolikus, nem mindenki hisz a megváltásban, s ezek pontosan olyan értékesek Jézus számára, mint Tarcisio Bertone bíboros.

A forradalomhoz azonban nem elég kizárólag Ferenc pápa elkötelezettsége, a megtisztuláshoz az egész Kúriának együtt kell működnie. Márpedig a Vatikán nem éppen a rugalmasságáról híres, az évezredes hagyományokat nem lehet, nem is szabad kidobni az ablakon. Ennélfogva egyáltalán nem biztos, hogy Ferenc pápa útja valóban üdvözítő lesz, s az egyház reformját így kell végrehajtani. A pápa ismeretlen vizekre vezeti az egyházat, ahol talán tükörsima lesz a tenger, és kedvező szelek fújnak majd, de minderre semmiféle biztosíték nincs, csak a remény és az örök bizakodás. A reformok sikeréhez szükség lesz a kúriai bíboros atyák teljes hűségére és olyan aktivitására, amilyenre sem II. János Pál, sem XVI. Benedek idején nem voltak rákényszerítve. Persze az egyház alakul, Ferenc pápa pedig a törekvésekkel csak folytatja a fél évszázada, a II. vatikáni zsinattal indított reformfolyamatot, csakhogy ahhoz valóban nagy bölcsesség és a Gondviselés különleges áldása szükséges, hogy megtalálja az arany középutat a modernség és a hagyomány között.

Ahogy a tunéziai tüntetők mondták, lehet ugyan az ő harcukat Twitter-forradalomnak nevezni, de azért a mobiltelefonos üzenetküldés hatására nem menekült volna el a diktátor, az igazi sikert azok vívták ki, akik az utcán, fizikai valójukban jelen voltak. Ezért a XXI. század egyházától sem kell digitális forradalmat várni, hanem azzal újul meg, hogy visszanyúl a múlthoz, a falusi plébániákat helyezi előtérbe. Jó papokat képez, s figyel azokra, akik életüket Istennek ajánlották, nehogy visszaéljenek a bizalommal. Ferenc pápa egyháza egyelőre csak körvonalazódik, de az biztos, hogy ezeket a körvonalakat nem a templomok fogják kijelölni, hanem a városok, a terek, a kávézók, a repülőterek, a mobiltelefonok. A szétaprózódott emberi társadalom minden egyes emberét igyekszik megtalálni. Ha pedig az örömhír utat talál a szívekbe a bulvárhíradók zaja mellett, akkor a XXI. század egyháza megszületett, láthatatlanul, mint a Twitter.

Sitkei Levente