Olli rémálma

Önmagában is felért egy csapással Olli Rehn uniós pénzügyi biztos eddigi tevékenysége.

A ciprusi válság félrekezelése miatt minden épeszű uniós vezető megpróbál a szigetországra kényszerített „mentőtervtől” minél jobban elhatárolódni, arról győzködve a piacokat, itt, kérem, egyedi esetről van szó, ami semmiképp sem teremthet precedenst. Erre jön a finn biztosunk, akit megszorítócsomagjai és éles előrelátása miatt már nemcsak a magyarok, hanem a portugálok, spanyolok, olaszok és a görögök is a szívükbe zárhattak, és azt találja mondani, hogy nem, nem: mégiscsak jól hallotta mindenki, a ciprusi eset nem egyedi. Sőt, az egész unióban kötelezővé tesznek majd egy olyan direktívát (de ismerős nekünk ez a szó valahonnan ), amely a bankbetéteket is elveheti, ha rosszul gazdálkodnak a bankárok.

Ajánlanánk Olli Rehn figyelmébe az Európai Unió alapjogi chartáját, biztos megvan neki otthon finnül is, nem kell sokat olvasnia, mert már rögtön az elején megtalálja, hogy a magántulajdon szent és sérthetetlen, mindenkinek joga van tulajdonolnia, örökül hagynia és szabadon rendelkezni felette. Miközben megint Magyarországgal van elfoglalva az unió, most éppen a portugál zöldek felvetésére – mert nekik sincs jobb dolguk, most, hogy Lisszabon ismét a csőd szélére kerülhet –, addig a római jog óta ismert alapelv aktív megsértésén fáradoznak Brüsszelben.

Olli Rehn szerint a befektetői felelősség kérdését a tagállami törvényekbe is belefoglalnák. A miénkbe ugyan biztos nem, legalábbis Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a bizottság terveinek előtérbe kerülése okán újra biztosította a magyar betéteseket, hogy ilyen jogsértésre nálunk semmi esetre sem kerülhet sor.

Halkan feltennénk még azt a kérdést, hogy miért nem mentették meg a ciprusi lakosság félretett pénzét mondjuk abból a két mentőalapból, melyeket pontosan az ehhez hasonló esetek kezelésére hoztak létre. Bőven lett volna miből elkerülni a magántulajdon lefoglalását, mert az alapok több száz milliárd euró „tűzerővel” rendelkeznek (hogy csak Olli Rehnt idézzük), miközben még a legjobb esetben is úgy ötmilliárd eurót kasszírozhatna az unió a ciprusi lakosság meglopásával. És nem árt tudni, hogy a jól értesültek már rég a csőd előtt kivették vagyonukat az érintett bankokból, vagy a ciprusi zárva tartás ideje alatt Londonban hirtelen megnyitott fiókon keresztül mentették ki az eurómilliárdokat – így megint csak a kicsik maradtak hoppon.

Volt itt, kérem, pénz bőven az ír, a portugál, a spanyol bankrendszer megmentésére (több száz milliárd euró, felelősök pedig sehol), de Olli Rehn ezt az ötmilliárdot már sehogy sem találta. Az új direktívával két dolgot üzen az európai lakosságnak: egyrészt, hogy az unió bankjai annyira rosszul állnak, hogy ilyen törvénnyel is fel kell készülni egy esetleges csődhullámra, másrészt, hogy ne bízzanak az EU alapelveiben, hanem minél hamarabb vigyék betéteiket Svájcba vagy Szingapúrba, de legalábbis tegyék a párnacihába. A biztos úr mindent lerombolna, amit az uniós intézmények a bizalom visszaszerzéséért eddig tettek: a bankfelügyeletek megerősítésétől kezdve a bankok alaptőkéjének emelésére vonatkozó bázeli szabályok szigorításáig.

Nem csodálkoznánk, ha a britek fontolóra vennék, hogy az uniós tagságukról szóló, 2015-re tervezett népszavazást előre hozzák, hogy minél hamarabb angolosan távozhassanak ebből a társaságból.

Szabó Anna