Persze semmi sem tart örökké. Svédországban is győzött a hidegháborút követő, vége a történelemnek hangulat; a svédek részben feladták semlegességi politikájukat, és 1995-ben beléptek az Európai Unióba. A bevándorlás szerkezete és volumene is megváltozott, míg korábban a ország sikerrel emésztette meg – divatos szóval: integrálta – a beáramlást, addig ma túlcsordul. Ez a túlcsorduló „felesleg” az, amely más tényezőkkel és szereplőkkel keveredve aztán tehetetlen és tudatlan dühében, a szélsőségességtől sebezhetően csak randalírozni tud, ahogy tette Stockholm utcáin az elmúlt héten.
A Svédországban történtek azért fontosak, mert ha náluk is előjönnek a szimptómák, akkor aztán kétség sem férhet ahhoz, hogy baj van Európában. A bajban pedig kilábalási stratégiára és vezetőkre van szükség, de először is arra, hogy néven legyenek nevezve a dolgok. A multikulti megbukott Európában. Nem bevándorlókra van szükség, hanem mindenhol céltudatos helyi demográfiai politikára, amely nem létezhet szilárd értékháttér, így a hagyományos család mint eszme primátusának helyreállítsa nélkül.
Ami pedig a liberális megmondóembereket illeti, hagyni kell őket, hadd higgyék csak el, hogy a globalizált szép új világ vajúdásáról van szó, amikor felcsapnak a lángok.
(Zord Gábor László)
