Bevakolt szentképek

Több százezer ember akármiért nem mozdul meg. Franciaországban ennek a hatalmas, tüntető tömegnek nagyon határozott véleménye van egy több évezredes együttélési formáról.

A hírek szemérmesen csak az örökbefogadási jogról beszélnek, de itt valójában a neveléshez, a gondozáshoz és példaadáshoz való jogról van szó. A gyermek mindig kiszolgáltatott. Természetesen nemcsak a homoszexuális örökbe fogadó szülőknek, hanem a drogos anyának, az alkoholista apának is. A közfelfogás szerint a társadalomnak kötelessége lenne kiiktatni, nem pedig pártfogolni a nem követendő példák közül legalább azt, ami kiküszöbölhető. Különös, hogy az emberjogi aktivisták, akik az egynemű párok házassági és gyereknevelési jogaiért harcolnak, egyáltalán nem gondolják végig a gyerekek jogait. Hogy nekik is joguk van a családban éléshez. S mivel a rettenthetetlen emberjogi harcosok ezt nem merték megtagadni a gyermekektől, kitalálták, hogy meg kell változtatni, parttalanná tenni a család fogalmát, kiterjeszteni a házasság intézményét. Mindegy is már, mire; a lényeg, hogy elveszítse eredeti jelentését, és ezzel jelentőségét. Ezért kellett törvénybe iktatni a homoszexuálisok házasodási jogait.

A több százezer párizsi tüntető végiggondolta azt, amihez a jogvédők lusta agyúaknak bizonyultak. Nem azért tüntetnek, mintha bele akarnának szólni, ki hogyan keresse a boldogságot. Nem azért, mert meg akarnák határozni a másik ember érzéki vágyainak egyedül üdvözítő módját. A modern társadalmakban a tapasztalat, az intelligencia segít abban, hogy ilyen meghatározásra a másik ember életére vonatkozóan ne tartsunk igényt. De egy gyerek életének beszűkítése az elé állított példával – felelőtlenség.

Elnökségének egy éve alatt Francois Hollande különösebb eredményt felmutatni nem tudott. Hogy legalább a sajtója javuljon, engedett a liberális divatnak, s május 18-án aláírta a homoszexuálisok jogait kiszélesítő törvényt. A franciáké így lett a világon a 14. ország, ahol a homoszexuálisok házasodhatnak. Közben egy férfi agyonlőtte magát a Notre-Dame-ban, szakrális helyen, szakrális tartalommal. A hírek siettek megjegyezni, hogy „szélsőjobboldali történészről” volt szó. Lehet, fontosabb lett volna tudnunk, mit üzent az emberiségnek, mielőtt golyót röpített volna a fejébe. Remélem, a hírek nem azt akarták cinkosan közölni az olvasóval: emberek, ez egy szélsőjobboldali volt, nem kár érte.

Az a pisztolylövés figyelmeztetés volt, miként a több százezres tüntetés puszta ténye, a szétoszlatott tömeg felháborodása. A párizsi utcákon hömpölygő emberáradat: jeladás. A progresszióhajcsároknak fel kellene ébredniük a liberális Csipkerózsika-álomból. Tolsztoj a darwinizmust elutasította, követőiről így írt a Háború és békében: „akik azt gondolják, hogy megoldották ezt a kérdést, az olyan vakolókhoz hasonlítanak, akiket a templom egyik falának a bevakolásával bíztak meg, de a fő munkafelügyelő távollétét kihasználva, nagy nekibuzdulásukban bekenték vakoló- anyaggal az ablakokat is, a szentképeket is, az építőállványokat is, a még meg nem szilárdított falakat is, és örülnek azon, hogy az ő vakolói szempontjukból minden egyenletesre, simára sikerült”.

Valahogy így érezhet a francia törvényhozás is: minden egyenletesre, simára sikerült. A vakolás tökéletes. A franciaországi homoszexuálisok első esküvőjét éppen ma tartják, a liberális sajtó várható csinnadrattája közepette.

De a szentképeket meg az ablakokat talán mégsem kellett volna bevakolni.

(Körmendy Zsuzsanna)