Társadalmi rendszerek építőköve. Létezett a zsidóknál, a görögöknél, a népvándorlás kori törzseknél, létezett a feudalizmusban és a kapitalizmusban, sőt, a szocializmus sem tudott meglenni nélküle. Létezik minden földrészen, ilyen vagy olyan formában – monogámiában vagy többnejűségben – minden kultúrában. A lexikon szerint a család „azoknak az embereknek társadalmilag elismert csoportja, akiknek egymáshoz való viszonya vérségi vagy házassági kapcsolaton alapszik”. Az élet nem mindig vesz tudomást a definíciókról, ezért ha férfi és nő házasságlevél nélkül együtt élnek, s gyermekeiket közösen nevelik, környezetük őket is családnak tartja, amint a gyermeküket egyedül nevelő szülőket is.
Nem tartja azonban családnak a köztudat a homoszexuális párokat, házassági kapcsolatukat hiába engedélyezte a francia törvényhozás. Fontos tudnunk: aki nem fogadja el a homoszexuális párok jogát a házassághoz és a gyerekneveléshez, az nem magát a homoszexualitást ítéli el. Több százezer francia azért nem vonulna utcára, hogy kifejezze: mélyen elítéli Csajkovszkijt, Szvjatoszlav Richtert, Oscar Wilde-ot. Mert nem is ítéli el. Azért tüntettek, mert sérelmesnek tartják emberi jogi szempontból, hogy egy férfi és egy nő együttlétéből született gyermek fejlődése irányultsága attól a pártól függ, amelynek az esetek többségében egyik tagja sem szülő, felelősségérzetük pedig kérdéses. A franciák nem azért tüntetnek, mert meg akarnák határozni, ki milyen kéjforrást részesítsen előnyben önmagának. Ez magánügy. De a jövendő generáció reproduktív képességének beszűkítése már nem magánügy.
A gyerek nem élvezeti cikk. Örömök forrása, de nem úgy, ahogyan férfi a nőnek, nő a férfinak, férfi a férfinak, nő a nőnek lehet. A gyerek a szülőnek hol öröm-, hol lemondásforrás. A kaukázusi krétakör híres példázata (két asszony közül az az igazi anya, aki, ha már fájdalmat okoz, inkább elengedi gyermeke kezét) arról is szól, hogy egy gyermek épsége mindennél előbbre való. Mert a gyermek egy kicsit a szülőé, egy kicsit a társadalomé és nagyon a jövőé. S ettől elvonatkoztatni nem lehet, nem szabad.