Az esetről készített részletes igazságügyi boncszakértői elemzésben leírtak olyan brutalitásról árulkodnak, ami amellett, hogy rettenetes és elfogadhatatlan, teljes mértékben érthetetlen is. Érthetetlen, mert irracionális. Vajon mi vezérelhette ezt a két rendőrt? Mi az oka, hogy ilyen állatias düh tört ki rajtuk? És ez hogyan homályosíthatta el tudatukat, hogyan olthatta ki a fejükben a lámpát, hogy rendőrökként különösen észnél kell lenniük, hiszen az erőszak indokolatlan alkalmazása a társadalmi bizalmat rengetheti meg.
Megrázóak az anyja kezei között lévő, félájult kislányról készült felvételek is. A kilencéves gyermek a Debrecen–Ferencváros meccs után lett rosszul a szurkolókra fújt könnygáz miatt. A rendőrök magatartása ebben az esetben sem érthető. Az országos rendőrfőkapitány által elrendelt vizsgálat megállapította, hogy a könnygáz bevetése szakszerűtlen és aránytalan volt. Alkalmazása nem állt arányban a szurkolói csoport magatartásával. Az intézkedés célja elérhető lett volna enyhébb kényszerítő eszközökkel vagy akár azok mellőzésével is. Vajon mi oltotta ki a fényt a könnygáz bevetésére utasítást adó rendőrparancsnok fejében? Aki feltehetően szintén pontosan tudta, hogy az erőszak monopóliuma és a társadalom érzékenysége miatt sokszoros ellenőrzés alatt kell tartania érzelmeit, indulatait, s hogy minden erejével arra kell koncentrálnia, intézkedése ne lépje át a törvények szabta korlátokat.
A két eset között ugyan óriási a különbség, ám van néhány azonos elemük is. Mindkettőben – ugyan eltérő mértékben, de – jelen van az egyébként védendő állampolgárokkal szembeni indokolhatatlan agresszivitás és brutalitás. Amelynek az indulatosság, de leginkább a rendőri mivolt súlyos félreértése az oka. Tudatlanság, amely bizonytalanságot szül, s amelynek következtében a határozottság értelmetlen és embertelen keménykedéssé fajult. De hasonlóság a két esetben az is, hogy a hibát a vezetők elismerték, s hogy a legszigorúbb felelősségre vonást bocsánatkérés is kísérte. (Bara József esetében a miniszterelnök példátlan gesztust tett, amikor egy szál virágot vitt az agyonvert ember sírjára.) Ami nemcsak a rendőrség, hanem az egész társadalom előtt iránytű. Ahogyan ezek hiánya is az.
Ezekből a példákból még érthetőbbé válik, hogy micsoda zűrzavart és bizonytalanságot okozott a rendőri fejekben és a közbizalomban 2006 ősze. Micsoda útvesztést jelentett a demokráciában, amikor jogszabályok áthágása lett a norma. Amikor az utcákon a kilőtt szemű, a rendőrségi folyosókon és az őrszobákban ököllel és gumibottal szétvert, meztelenre vetkőztetett és megkínzott emberektől nemhogy bocsánatot nem kért senki, de jogorvoslat helyett is csak egyre jobban megalázták őket. Amikor a társadalom jogszerűtlen és brutális végigverése miatt a rendőrök és vezetőik nem felelősségre vonást és büntetést kaptak, hanem kitüntetéseket osztottak nekik. És micsoda károkat okozott az is, hogy az emberi jogok mellett folyamatosan a hangját hallató liberális értelmiség megmondótagjai közül többekből nem felháborodást váltott ki e jogok lábbal tiprása, hanem épp ellenkezőleg. Az állampolgárok szenvedéseit figyelmen kívül hagyva, azokat letagadva védték ország-világ előtt a lelkiismeretlen, neoliberális és antidemokratikus hatalom embertelen gyakorlatát.
A rend és a törvényesség mára helyreállt, ezt a liberális kormány nem akarta vagy képtelen volt megtenni. Az esetek megítélése jogszerűvé vált, a törvénysértő rendőrök felelősségre vonása minden esetben azonos mércével történik. Na ez az az út, amiről többet nem szabad letérni. Mert csak ez tehet rendet végre mindenki fejében.
(D. Horváth Gábor)
