Misszió

Akik Rióba mentek, azok Jézust akarják hallgatni. Uram, mit kell tennem életemmel? Melyik az én utam? – mondta Ferenc pápa.

Első apostoli látogatásán Lampedusára utazott, hogy az ott partot érő afrikaiaknak nyújtson vigaszt, majd első külföldi útja Brazíliába vezet, hogy együtt ünnepeljen az ifjúsággal. Akár kétmillióan is összegyűlhetnek Rióban, hitet tenni Jézus mellett, élvezni egymás társaságát, misét hallgatni, imádkozni, s azokat a kérdéseket feltenni, amelyekre Ferenc pápa utalt. Ez persze nem egy rockfesztivál, mint azt XVI. Benedek pápa is mondta. Az Ifjúsági Világtalálkozó nem karnevál, nem nyári buli, nem a Szentszék által szervezett fesztivál. Útmutató olyanoknak, akik nem tudják, merre is vezet majd az ő életük, s ki akarják választani a valódi fogódzót a sok közül. Hiszen rengetegen nyúlnak a fiatal felé, de csak később derül ki, hogy segítenek-e ezek az emberek, intézmények, eszmék, vagy tovább zavarják az egyébként is összezavarodott srácot. A könnyebb ellenállás irányába menni könnyű és trendi is. Mindenki ezt csinálja. Milliók vesznek részt könnyűzenei fesztiválokon, jól érzik magukat, alkalmasint nem feltétlenül a zenéért mennek, hanem a többiekért, a hangulatért, sikamlós kalandokért, a szabadság megéléséért. Csakhogy ez a szabadság azért eléggé egysíkú, Glastonbury, Roskilde vagy a Sziget egyaránt a drága sör, titokban vásárolt marihuána, berúgás, lány mellett ébredés kaptafájára készült szabadságot adja. Szórakoztató, de mégis tárgyakként kezelik az embert. Szórakoztató, de roppantul üres. Szórakoztató, de nem szabadság.

Ez a kétmillió fiatal Rióban nyilván nem különbözik kortársaitól, ha megengedheti magának, talán a brazíliai esemény után eljön valamelyik fesztiválra. Talán csak annyiban különböznek, hogy vannak kérdéseik, amelyek a látszatszabadságon túlmutatnak. Ezért lehet, s lesz is hatalmas élmény egy ilyen világtalálkozó akkor is, ha nem osztanak szét egymillió óvszert a résztvevők között. Emellett öröm azt látni, hogy van ennyi fiatal, aki Krisztust keresi Rióban, majd hazatérve megtalálja ezt a mosolyt a buszsofőrön, a diáktársa arcán, vagy akár saját magán, ha tükörbe néz. Vagy nagymamája arcán, akit nem un, hanem szeret. Igazából nem kell túl sokat tenni azért, hogy szabad legyen az ember, s még jó legyen a kedve is. Azért az élet nem ördöngösség, és úgy tűnik, azért van jövője Európának és a kereszténységnek is. Bizony, van ennyi fiatal, akiknek életük élménye, ha az argentin pápa elutazik Rióba, és integet nekik, máris Francescózik az egész tömeg, ahogy korábban Benedettózott, azelőtt pedig Giovanni Paolózott. Úgy sztár Ferenc pápa, hogy nem sztár. Nincs szüksége imázsszabászra, s nem gyűjti a lájkokat a Facebookon, hiszen nem eladni akar valamit, amiből neki valami módon haszna származik, hanem közvetíti az örömhírt, az örök igazságot, a megváltás boldogságát. Ez nem kapitalizmus, ennek nincs ára. Itt nincs politika, csak annyiban, hogy a fiatalok nagy büszkeséggel viszik magukkal hazájuk zászlaját. Ez nem olyan világbékés-összeborulós örvendezés, inkább emlékeztetés az idei találkozó mottójára: Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Most itt vannak azok a népek, amelyekről Krisztus korában még szó sem volt, s tanúságot tesznek a hitükről. Csak most már nem politikai tett. Csak úgy, az életről, a boldogságról szól.