Éppen ezért figyelhettük érdeklődéssel az aktuális nagyköveti értekezleten elhangzottakat, s a miniszterelnök szavaiból ismét csak megérthettük, hogy Magyarország nem rejti véka alá a véleményét, s korántsem támogatja minden tekintetben a világban kirajzolódó trendet. Mindenekelőtt a nemzetállamok hatáskörét „lopakodva” csökkentő brüsszeli törekvéseket. Tény, hogy a globalizációval, az információs forradalommal, a multinacionális cégek térnyerésével és a vesztfáliai rendszer bomlásával az államok fontosságát, szerepét gyengítik. Ezt a hatást erősíti az európai integráció is, amelybe belépve önként mondtunk le szuverenitásunk egy részéről, az unió és a nemzetállamok jogosítványai közötti, a lisszaboni szerződésben rögzített kényes egyensúly azonban Brüsszel javára látszik elbillenni. Ezzel párhuzamosan egyre erősebb az Európai Unión belül is az újratagozódás. Az EU lényegében már most is kétsebességű, s az eurózónán kívüli országok pénzügyi mozgástere ugyan nagyobb, befolyásuk azonban érezhetően csökken.
E marginalizálódás Magyarországot is komolyan fenyegeti, ám a megoldást aligha az Európai Unió ellen indított szabadságharc jelenti. Orbán Viktor ugyan ismételten és sokadszor szögezte le, hogy Magyarország nem akar Európától elszakadni, egyes, belpolitikai indíttatású kiszólások félreértésre adhatnak okot. A magyar érdekek melletti kiállás ráadásul több annál, mint hogy dühösen az asztalra csapunk. Az előző kormányok sodródása, beteges igazodási kényszere ugyan tetszett az európai nagyoknak, ám eredményt nem hozott, ráadásul hosszú időre lejáratta sokak szemében az egészséges kompromisszumokra alapuló politizálást is. Nem szabad azonban átesni a ló túloldalára. Így például az érdekek határozott megjelenítése fontos, ám nem sokat ér, ha nincs mögötte erő. Nem véletlenül uralták a kormányfő idei előadását a gazdasági témák. A hatalmas államadósság, a válságtól sújtva kedvezőtlen külső környezet, a növekedés, az erős hátország hiánya ugyanis súlytalanná teszi a kiállást, s komolytalan ötleteléssé silányítja a még oly jó kezdeményezéseket is. A magyar gazdaság állapota alapvetően behatárolja a külpolitikai mozgásteret, így aztán nem szerencsés ezt a helyzetet tovább rontani felesleges keménykedéssel. A húrt már csak azért sem jó túlfeszíteni, mert az a jelenlegi érzékeny helyzetben tovább rontja Magyarország imázsát.
S mivel szűk a mozgástér, nem lehet a keskeny palló mellé lépni, mert könnyen a folyóban találhatjuk magunkat. Ezért aztán csak támogatni lehet, ha lehetőségeinket bővítve, és ami nagyon fontos, a világban zajló változásokat időben megérezve a magyar külpolitika a média előterében lévő szabadságharc mellett bátran vállalta a globális nyitást és fordult keletre. Ugyanígy komoly eredmény, hogy nem rontva tovább a mozgásterét, normalizálta, egyes relációkban kimondottan javította az ország viszonyát a szomszédaival. Ezen az úton kell haladni tovább. Mindenekelőtt elengedhetetlen a kapcsolatok konszolidálása az Európai Unióval. Ha másért nem, hát azért, mert a keleti nyitásban megcélzott országok szemében is csak stabil, erős európai országként van értéke Magyarországnak. S persze azt se feledjük el, hogy kevés dolog rontja úgy a külpolitika hatékonyságát, a nemzeti érdekek védelmét, mint a viták és a hangzavar.
(Stier Gábor)
