Nehéz abból politikai tőkét kovácsolni, hogy hazánk a nemzetközi rangsorok alapján egyre távolabb kerül a világ legsérülékenyebb tíz országától. (Épp a héten jelent meg egy nemzetközi összesítés, amely ezt alátámasztja.) Főleg akkor, ha a baloldali kormányzás idején – az ország akkori vezetőinek bevallása szerint – mindössze néhány napra elegendő pénz volt már csak az állam kasszájában. 2008-ban ezért kellett a Nemzetközi Valutaalaphoz fordulni – most, miután nincs már szükség a gyámságra, felszámolják a szervezet itteni irodáját. Azzal sem lehet kormányváltó hangulatot generálni, hogy ez a kabinet három százalék alatt tartja az államháztartás hiányát, ami az előző kormányoknak egyszer sem sikerült.
Az államadósság csökken, előre visszafizetjük a hitelt a valutaalapnak, mélyponton van az infláció, a bizalom erősödésével egyre nagyobb az érdeklődés a magyar állampapírok iránt. És ami a leglényegesebb: végre valóban történtek érdemi lépések az államadósság szerkezetének javítására. A lakossági állampapír-vásárlást ösztönző programok eredményeképpen egyre több belföldi szereplőhöz kerül a kötvényekből, diszkontkincstárjegyekből, aminek köszönhetően kevésbé van kitéve az ország a nemzetközi pénzpiaci kilengéseknek.
Minderre céloznak azok a legújabb londoni és hazai szakvélemények, amelyek szerint túljutottunk a nehezén, és végre elkezdődhet a lassú, ám kitartó növekedés. Rossz helyen kapirgál a balliberális oldal, amikor a fentieket megpróbálja letagadni, az üzleti környezet romlását hozza fel a kormány ellen, és kiszámíthatatlannak nevezi a gazdaságpolitikát. Mert akárhogy nézzük is, a működési feltételek a monopolisztikus helyzetben lévő nagyvállalatok esetében lettek mostohábbak, az összes különadó ezt a szektort terheli. A kis- és közepes cégek rendelkezésére áll ezzel ellentétben a Magyar Nemzeti Bank két és fél százalékos hitele. Könnyebb lenne azt felhozniuk, hogy a Világbank legfrissebb rangsora szerint Magyarország jövedelme összességében csökkent, tehát szegényebb lett.
De ebből sem az a sztori kerekedik ki, amelyre Bajnainak és Mesterházynak oly égetően szüksége van. Hiszen ez a mutató a gazdaság súlyos szerkezeti problémáira világít rá, tükröt mutat az utóbbi 23 év mulasztásainak és a Kádár-rezsim örökségének. Három év politikájánál többre van szükség ahhoz, hogy ezt befolyásolni lehessen. Ami pedig a kiszámíthatóságot illeti, amikor hónapról hónapra változik a nemzetközi környezet, és egy apró utalás az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed ösztönző programjának szűkítésére képes napokig tartó zavarokat kelteni a pénzpiacokon, nem lehet kőbe vésett terveket készíteni. Pontosabban lehet, de a célokhoz, a kijelölt irányhoz folyamatosan hozzá kell illeszteni az eszközöket. Válságos körülmények között reagálni kell az adódó helyzetekre, amit a kormány minden egyes alkalommal megtett.
Szögezzük le, hogy közben pedig a kijelölt iránytól, a fegyelmezett költségvetési politikától nem tért el – és ígérete szerint nem is fog.
