A győztesek világa

A magyar vízilabda számára az ezüstérem kudarc. E mondat 1972-ben hangzott el, Benedek Tibor abban az esztendőben született.

Magyar Nemzet
2013. 08. 04. 22:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mintha csak Rajkitól kapta volna az útravalót, játékosként 2000-ben, 2004-ben és 2008-ban is olimpiai bajnoki címet nyert. Visszavonulása után, az idén Kemény Dénes utódjául kinevezték szövetségi kapitánnyá, és szombat éjjel, Barcelonában már e minőségében fürdött.

Nem a bronzmeccs után. Nem ezüstéremmel a nyakában. Bemutatkozásképpen a vb-dobogó tetejére vezette a tavaly Londonban csupán ötödik, majd az elkerülhetetlen, kissé így is megkésett generációváltással lefejezett válogatottat. Ha már a nagy pólós téziseknél tartunk, Faragó Tamás szentenciája szerint „a játékos csinálja az edzőt”, de természetesen megesik ennek a fordítottja is. Mint Barcelonában, ahol egyik ifjú tehetségünktől megkérdeztük, mi a csapat titka, mire ő rámutatott Benedekre, és azt felelte, ott áll a titok. Pedig az új kapitány nem rendez show-t a medenceparton, nem bűvészkedik a szavakkal, de hogy mi lakozik benne, és ebből mit ültet át a környezetébe, azt a döntőt követő, ihletett pillanatokban így osztotta meg velünk: „A hit volt a legfontosabb, a bennünk lévő erő, amely felette áll a vízilabdatudásnak. Mert lehet, hogy nem mi voltunk a legképzettebbek, de hogy a legerősebbek igen, az biztos. Mindvégig úgy éreztem, sikerülnie kell, és sikerült is. Így rendeltetett.”

A sportpszichológiában alapkategória az anticipált győztesé, és ennek Benedek Tibor a prototípusa. Nem most, nem is trénerként vált azzá; játékosként sem táncoltatta soha a fülén a labdát, nem volt olyan virtuóz balkeze, mint egy-egy elődjének vagy kortársának, de mindent megnyert. Mert mindent meg akart nyerni. És mert elhitte, hogy mindent meg is fog.

Ezt a szellemi, lelki indíttatást az összes magyar sportolónak magáévá kellene tennie. Elsősorban és leghamarabb a labdarúgóinknak, hisz duplán időszerű lenne: egyrészt a gyalázatos nemzetközi kupa (le)szereplés, másrészt a románok elleni, szeptember 6-i, közelgő vb-selejtező miatt. De mivel a sportolók is a földi halandók közül vétettek, a hit, az eltökéltség a legszürkébb, civil hétköznapokban is segít. A pillanatnyi örömön és a visszaszerzett pólós nimbuszon, büszkeségen túl ezt üzeni ez az adottságaikat tekintve talán többre hivatott, mégis kevesebbre jutott vetélytársakkal szemben kivívott diadal.

Saját világunkat mi magunk alakítjuk, és e nem túl eredeti felismerésnek van most egy másik olvasata is. Az, hogy a vízilabdát leporolhatjuk, és visszahelyezhetjük arra a magas polcra, ahonnan, ha előbb nem, a londoni olimpia után levettük. Mert igaz ugyan, hogy legfeljebb tizen-egynéhány országban űzik komolyan, hogy egy budapesti pólós bálvány Bécsben anélkül végigsétálhat a Mariahilferen, hogy bárki felismerné, de mi dönthetjük el, hogy számunkra mi a becses, a felemelő, a meg- és összetartó erő.

Ha a földkerekségen csupán nálunk és Montenegróban pólóznának, e 8-7-es siker és kapusunk, Nagy Viktor bármely védése és gesztusa akkor is azt igazolná: földöntúli akarattal minden megvalósítható. Lehet, hogy valóban csak a földön túl, legalábbis nem földközelben, nem tíz centiméteres magasságban.

Valamivel feljebb, ott, ahol a győztesek világa kezdődik.

(Ballai Attila)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.