Bodoni antiqua

Eseménydús nyaruk volt a magyaroknak hetvenöt évvel ezelőtt.

Július közepén életbe lépett az általános megszigorítást jelző sajtórendelet, a híres-hírhedt 4950/1938. ME sz., amelynek alapján 136 újság megjelenését állították le. Augusztusban hivatalos látogatásra Hitler magához rendelte a kormányzót, Horthy Miklóst, és e vészterhes találkozó másnapján, augusztus 25-én megjelent az az ellenzéki napilap, amelyik már hetek óta azt hirdette magáról a fővárosban: A Magyar Nemzet küzd, hogy Magyarország magyar ország maradjon. Az alapító-főszerkesztő, Pethő Sándor, a kivételes műveltségű történész-publicista az első szám első oldalán tudatta olvasóival, hogy mire vállalkozott: „Itt áll előttünk az állami és nemzeti függetlenségért való helytállás kegyetlen kötelessége Szellemünk kifejtésének e lap hasábjain nincs más korlátja, mint tulajdon lelkiismeretünk, tehetségünk és meggyőződésünk amely nem retten meg a múló indulatok őrületétől.” E kegyetlen kötelesség teljesítésében Pethő Sándort a korabeli nyilvánosság legjobbjai segítették, pártoktól és világnézeti kötődésektől függetlenül: tudósok, írók, arisztokraták, polgárok. Iparosok és nagytőkések is. Az 1938-ban induló Magyar Nemzet számára az anyagi eszközöket a Chorin–Kornfeld–Weiss nagytőkés csoport biztosította.

A sokféle szellemiséget megjelenítő lap a társadalom egyre jelentősebb rétegeit állította a nemzeti függetlenség ügye mellé, és az emberiséget fenyegető veszélyekkel szembe. A közgondolkodásra már korábban is mély hatást gyakorló Pethő Sándor páratlan vezetői képessége, szerkesztői leleménye is közrejátszott ebben, nem csak az írásai. A Magyar Nemzet minden sorával, rajzos illusztrációjával, reklámjával, de még a meteorológiai előrejelzéseivel és a keresztrejtvényeivel is azt hirdette, hogy „az elszántan védelmezett független magyar állam nem az úri nemzet magántulajdona”, a mesterségesen vájt árkok fölé „hidat, megszaggatott múltunk tájaira folyamatosan belátható utat” kell építeni. A lap munkatársai, pályakezdők és tiszteletre méltó öregurak, e cél érdekében a „bilincsbe vert beszédnek” lettek a mesterei. Az újságíró és az olvasó közti összekacsintás révén alakult ki a Magyar Nemzetnek voltaképpen a mai napig érvényben lévő, sajátos stílusa. „Ez frontvonal, és minden erőre szükség van” – tanítványainak állítólag ezt válaszolta Szekfű Gyula, a kor tán legjelentősebb történésze, mikor számon kérték tőle, miért a Magyar Nemzetnek küldözgetett napi penzumával, és nem a tudományával foglalkozik. Márai Sándortól Illyés Gyuláig ekként vélekedtek sokan mások is, és lelkesen postázták az írásaikat a „frontvonalra”, a Magyar Nemzet szerkesztőségébe. Mindnyájan tudták, hogy a Magyar Nemzetben megjelenni nemcsak rang, de életveszélyes hitvallás is. Ahogyan Barankovics István a lap ötödik születésnapján, Pethő Sándor halálának a harmadik évfordulóján felelős szerkesztőként mondta: Pethő Sándor bárkát épített a Magyar Nemzetből, hogy az özönvíz elvonulásáig oda mentse a magyar értékeket.

Még a világháborúba ájult országban sem számoltak azzal, hogy nincs olyan bárka, amit ne tudnának meglékelni. A Magyar Nemzet hajóját 1944 márciusában a Gestapo ütötte ki. Be is szüntette. Példáját, szolgálatának emlékét azonban akkor sem, máskor sem tudták meglékelni. De még a megszűnését szorgalmazó hadműveletek is hiábavalónak bizonyultak. Minden országos jelentőségű fordulónál előbukkant pár ember, akikben volt elég erő és felelősség, hogy a Magyar Nemzet újraélesztésére vállalkozzanak. Első tetszhalálából 1945. május 1-jén ébredt föl, a másodikból, amely 1956. november 4-én taglózta le, 1957 szeptemberében tért magához.

Magához? Az 50-es évek végén, de később is, sokan feltették magukban a kérdést, vajon érvényes még a Magyar Nemzetre az a belső reklám, amellyel a lap az első öt esztendejében hirdette magát: „Változnak az idők, változnak az emberek, mi nem változunk: Magyar Nemzet”? Hát a másik: „A Magyar Nemzet minden száma érték”? A nagy idők harmadik népszerű hirdetményét azonban a legkritikusabb elmék sem kérdőjelezhették meg: „A kimondott szó elrepül, de írásban adja Önnek a Magyar Nemzet”! Nem feszegethetik az elektronikus média diadalának az óráiban sem. Nem kell hozzá sok ész, hogy ki-ki felmérje, mit ér a televíziós, a rádiós vagy az online hírközlés, ha hiányzik a hátteréből a nyomtatott sajtó, a napilap. De a kor parancsára végrehajtott változásoknak sem kell komoly szerepet tulajdonítani, míg a lap eredeti missziójára utaló jelzések a helyükön maradnak. A címbetűket hetvenöt éve bodoni antiquával szedik, mint a legelső alkalommal. Azzal a betűtípussal, amelyikkel 1848. március 15-én a Nemzeti dalt és a Tizenkét pontot kinyomtatták. A bodoni antiqua – ez a XVIII. században, Itáliában tervezett, szép betűcsalád – időtlen időkig tudatja a Magyar Nemzet olvasóival, hogy „Mit kíván a magyar nemzet”. A bodoni antiquánál határozottabban semmivel sem lehetne jelezni a Magyar Nemzetnek a lapalapító Pethő Sándor által kezdeményezett, méltó szellemi örökösei által minden időben készségesen vállalt feladatát, a nemzeti értékek őrzését, továbbörökítését, a teljes körű nemzeti függetlenség védelmezését.

(Lőcsei Gabriella)