A stabilitás diadala

Joggal sugárzott az örömtől a választások éjszakáján a németek „Muttija”.

Ki gondolta volna még a kétezres évek közepén, hogy a szürke kosztümjeiben egykori mentora, Kohl mellett feltűnt keletnémet politikus ily sokra viszi? Amikor átvette a CDU irányítását, még joggal gondoltak sokan arra, hogy átmeneti figura lesz, aki talán kihozza a kereszténydemokratákat a nehéz helyzetből, ám igazi karizma hiányában eltűnik majd a süllyesztőben. Már csak azért is, mert posztjára akadt azért pályázó bőven. Angela Merkel azonban a mélyről jövők tudatosságával nem adta fel, s bár nem sziporkázott, képes volt megszerettetni magát, s ami még fontosabb, kiváló politikusi erényeket felcsillantva nemcsak pártja, majd Németország, hanem egész Európa felett is átvette az irányítást. A titkot még sokáig kutatni fogják, a nyitját azonban valahol mindenképpen ott kell keresni, hogy egy mind viharosabbá vált korszak közepette Merkel a védelmet nyújtó hatalmat testesíti meg. Ő a nyugodt erő, amelyre oly sokan vágynak, a stabilitás ígérete, amit olyannyira szeretne megőrizni Németország, s annyira vágyik Európa. Most a reményeit – ha tetszik, ha nem – mindenki Angela Merkelhez köti, akiről immár végképp korszakot neveznek el a német történelemben, az azonban még a jövő kérdése, hogy mentorához hasonló nagy európai személyiségként emlékezzenek rá.

Odáig azonban még hosszú az út. Mindenekelőtt kezelnie kell azt a helyzetet, amelyet jelentős részben az ő sikere teremtett. Merkel és vele az ideológiákból visszafogó, pragmatikus néppárti politika átütő sikere nemcsak a szociáldemokraták és a zöldek kulturális hegemóniáját tette végképp múlt időbe, de leszámolt az oldalkocsiként a hatalom peremén az értékeket diktálni akaró liberális világgal is. Miután azonban a CDU egyre növekvő súlya nemcsak a vetélytársakat, hanem a hagyományos, ám megfáradt koalíciós partnert is bedarálta, most nem marad más hátra, mint az átütő siker felelősségével nagykoalíciót alakítania a szociáldemokratákkal. Nem lesz egyszerű, mert hiába csupán néhány mandátumra az abszolút többség, az SPD minden bizonnyal megkéri majd az együttműködés árát. Ez pedig azzal a veszéllyel járhat, hogy csökken a hatékonyság, s bizonytalanabbá válik a rendszer, miközben azért nem szabad elfeledkezni az euroszkeptikusok és a keleti „endékás” nosztalgia erősödéséről sem. Ebben a helyzetben a további siker és a stabilitás megőrzése érdekében a kancellárnak önmagát is meghaladva mindenképpen új lendületet kell hoznia politikájába.

Merkel győzelme mind Németország, mind Európa számára jó hír. Azt sugallja, hogy az unió mozdonya a hátrébb utazóknak is reményt sugározva robog tovább. Ez a stabilitás és a kilábalás ígérete, amelyet azonban csak megújulva őrizhet, illetve teremthet meg. Ehhez a gyorsan változó világban elengedhetetlen, hogy politikusi pályája csúcsán a biztos receptek mellett új ötletekkel rukkoljon elő, ne halogassa az egyre inkább érő hazai reformokat, s a dogmaként kezelt pénzügyi szigor mellett a növekedésre is gondoljon. Csakis így igazolhatja, hogy politikai programja nemcsak nyugalmat sugároz, hanem kellően rugalmas is.

Stier Gábor