Mi tagadás, a világ vezető hatalma esetében nyugtalanító fejleményekről érkeznek hírek, még ha azok terjesztésében nem is olyan lelkesen működik közre a nyugati média – következésképpen nem tolták azok képébe, akikre a várható rengéshullámok egzisztenciális hatással lehetnek világszerte. Merthogy lehetnek, arról kétségünk se legyen. Épp ez a tengerentúlról épített „szép, új” világrend lényege, nemde?
Nem másról van szó, mint hogy az Egyesült Államoknak holnaptól kezdve nincs érvényes költségvetése, azaz az állami hivatalok, intézmények jelentős része nem nyitja ki kapuit, szünetel az ügyintézés, ahogy egyes alapvető funkciók is. A törvényhozás azért mulasztotta el kötelességét, mert a politikai szembenállás példátlanul kiéleződött, és így az ilyen, konszenzust igénylő kérdések jó ideje csak ideiglenes megoldást nyerhetnek idegőrlő, utolsó pillanatokban megszülető kényszermegállapodások révén.
A helyzetet súlyosbítja, hogy a kongresszus alsóházában többségben vannak az ellenzéki republikánusok, akik a helyzetben kitűnő lehetőséget látnak arra, hogy a Barack Obama elnök személyéhez kötött, általuk gyűlölt új egészségbiztosítási rendszer működésbe lépését megakadályozzák. Saját költségvetési tervezetükben hát megvonták a finanszírozást tőle, igaz, a törvények szerint ezzel nem lehetetleníthetik el, de biztos, ami biztos alapon, szimbolikus politikai akcióként megéri az erőfeszítést. A szenátusban ezzel szemben demokrata többség van, mely eltávolította a kellemetlen mellékletet, de a huzavona tegnap már azzal folytatódott, hogy a képviselőházi többség újra beleírta az Obamacare, az új egészségbiztosítási rendszer végzetének szánt passzusokat.
Bár költségvetésről beszélünk, azt sem árt tisztázni, hogy a vita tárgya nem egy igazi büdzsé, hanem egy áthidaló, úgynevezett folytatólagos határozat. Az Egyesült Államoknak ugyanis jó pár éve nincs normális költségvetése, mert az említett éles szembenállás miatt politikai elitje képtelen egy ilyen megalkotására. Képletesen szólva toldozgatják-foldozgatják pénzügyeiket, még ha ezt valahogy nehéz is elképzelni a világ vezető országáról.
Az éppen esedékes büdzsé azonban csak az egyik gócpont a betegeskedő tengerentúli szervezetben. Ott lappang egy még hatalmasabb kór is, a meredeken emelkedő államadósság. Ha helyesek a számítások, október 17-én éri el a törvényben rögzített maximalizált értékét, aminek megemelése, a fizetésképtelenség elkerülése éppúgy a politikai szembenállás túsza. És félő, hogy a két kérdés egybemosódik. Ráadásul ott tornyosul még a fűnyírószerű költségvetési megszorítások, az úgynevezett szekvesztráció ügye is, mely nem szűnő nyomásával nagy feszültségeket gerjeszt az amerikai államszervezet alapvető struktúráiban.
Lesz-e megoldás az utolsó pillanatban, s ha nem, annak pontosan milyen következményei lesznek az Egyesült Államokban és azon túl – ezt még nehéz lenne megmondani. Hogy azonban a pénzügyi-gazdasági világválságból való kilábalásnak, Európának, benne hazánknak nem tesz jót egy ilyen instabil és súlyos (a legsúlyosabb!) tényező, az biztos. Akaratlanul is kikívánkozik az emberből, hogy mindez a transzatlanti kereskedelmi és befektetési partnerségről (TTIP) suba alatt zajló tárgyalásokat is – melyek remélt végeredményét egyesek „gazdasági NATO”-ként aposztrofálják – más megvilágításba helyezi. Valahogy nehéz elképzelni, hogy a demográfiai, vezetési és általános morális válsággal megvert Európai Unió porcelánboltjának most éppen egy ilyen megvadult elefántra van szüksége.
Zord Gábor László
