Szóval a legnépszerűbb internetes lexikon szerint a kockázatkezelő az úgynevezett „kockázatmenedzselési eljárásban azonosítja, csoportosítja és értékeli a lehetséges kockázatokat”, hogy azután azok „bekövetkezési valószínűségét, okozott hatását, illetve a kockázat bekövetkeztének elkerülésére, illetve hatásainak csökkentésére teendő intézkedéseket” megvizsgálhassa. Szóval a kockázatkezelők, lehetőleg megelőzve a bajt, ügyelnek arra, hogy minden rendben legyen. A kockázatkezelés tehát jó, sőt közjó, és ezért nyilván az is teljesen természetes, ha különböző társaságok, esetünkben speciel bankok, e munkakörben tevékenykedő alkalmazottai olykor összedugják a fejüket egy kis eszmecserére. Elvégre egységben az erő; ha jön az ár, mindenkinek a gátakon a helye. De mi legyen azzal, akinek kapcsán felmerül, hogy elsősorban talán nem is a töltést, s a mögötte álló otthonokat védi, hanem a védekezéshez szükséges homokon próbál spórolni?
A Gazdasági Versenyhivatal 2011 ősze óta vizsgálja, hogy a devizahitelek kedvezményes végtörlesztésére lehetőséget teremtő jogszabály hatálybalépése után milyen körülmények között emelték meg több lépcsőben a bankok a végtörlesztés miatt a lakossági hiteleik kamatát. Összesen 13 pénzintézet ellen folyik vizsgálat versenykorlátozó megállapodás gyanúja miatt. Szerdán meghallgattak egy védett tanút is, akinek a szavai szerint 2011. szeptember 15-én és október 3-án több bank kockázatkezeléssel foglalkozó munkatársa is együtt reggelizett, s a végtörlesztés kockázatairól beszélgetett. Mindkét találkozóról – az elsőt az OTP, a másodikat az MKB rendezte – feljegyzés készült, s ebből az derül ki, hogy a bankok várható veszteségeik miatt legalábbis húzódoztak a végtörlesztéstől, s mintha igyekeztek volna lelassítani az ügyintézést, csökkentve ezzel kieső bevételeiket. Amelyek egyébként nagyjából háromszázhetvenmilliárd forintra rúgtak, de mivel ennek harminc százalékát leírhatták a bankadóból, az ágazat egészét tekintve nem beszélhetünk elviselhetetlen tehertételről.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének jelentése szerint 2011 szeptembere és 2012 márciusa között mintegy 170 ezer lakossági hitelt törlesztettek összesen 1355 milliárd forint értékben. Ennek köszönhetően a lakossági devizahitel-állomány 23,3 százalékkal csökkent. Kezdetben azok törlesztettek, akiknek amúgy is rendelkezésre állt – vagy családi körből össze tudták szedni – az ehhez szükséges pénz, de később azok is éltek a kedvezményes árfolyamon történő, egy összegű visszafizetés lehetőségével, akiknek ehhez forinthitelt kellett felvenniük. A gyorsak és szemfülesek átlagosan 10,5 százalékos teljes hiteldíjmutató (thm) mellett jutottak kölcsönhöz, a hezitálók már csak 12,5 százalékos marzzsal kaphattak segítséget. Emiatt nyilván sokan kényszerültek lemondani a végtörlesztésről, cserébe a pénzintézetek megtakarítottak némi aprópénzt.
A bankok azt állítják, hogy szó sincs egyeztetett kamatemelésről, a lépést a piaci folyamatok kényszerítették rájuk, és kockázatkezelőik munkareggelijeiben sincs semmi kivetnivaló, hiszen korábban is rendszeresek voltak az ilyen beszélgetések. Készséggel elhisszük. Csak az nem egészen világos, mi értelmük volt ezeknek az összejöveteleknek, ha a legnagyobb kockázatot, magát a devizához kötött kölcsönzést sem sikerült idejében felismerniük, és így még a gazdasági válság kitörése után, 2008-ban is kínáltak például árfolyam-biztosítás nélküli, euróalapú hiteleket. Óriási kockázatot teremtve ezzel nemcsak a hitelfelvevők, de az egész ország, és végső soron a saját maguk számára is.
(Erdősi Csaba)
