Hogyan szabotálták a bankok a végtörlesztést?

A bankok szabotálták a végtörlesztést; állami és magyar tulajdonú pénzintézetek jelentenének megoldást.

Az, hogy ez így alakult, nem a végtörlesztési koncepció hibája: a bankok keresztbe feküdtek a végtörlesztésnek azzal, hogy jócskán ( 2010. októberről 2011. januárra átlagosan 10-ről 12,5 százalékra) megemelték a forinthitelek kamatait, ezzel távol tartották az embereket attól, hogy devizahitelüket kedvezőbb, rögzített árfolyamon forinthitelekre cseréljék, – mondta Boros – vagy ha az adósok mégis a forintosítást választották, akkor a megugrott kamatok miatt jóval magasabb törlesztőrészletet kellett bevállalniuk, és így maradt meg a bankok extraprofitja.

Ebben segítségére volt a bankoknak az, hogy az MNB folyamatosan módosította az alapkamatát. 2008 őszétől a Simor András vezette jegybank tendenciózusan csökkentette az alapkamatot: 11,5 százalékról a 2010. áprilisi kormányváltásig egészen 5,25 százalékra; ezzel sokkal olcsóbbá váltak a forinthitelek.

Az új kormány már hatalomra kerülése után jelezte: meg fogja menteni a devizahiteleseket, és a következő hónapok tárgyalásai során előkerült a végtörlesztés és az árfolyamgát ötlete is. A jegybank akkori alelnöke, Király Júlia 2010 októberében óva intette a kormányt attól, hogy megsegítse a devizahiteleseket, mert az „veszélyeztetné a piac működését”. Rogán Antal, a gazdasági bizottság elnöke azonban alig egy hétre rá bejelentette, hogy a kormány nem lép vissza tervétől, év végétől pedig jön a végtörlesztés.

Simorék ekkor novembertől fokozatosan elkezdték megemelni a forint alapkamatát, ezzel is egyre drágábbá téve a forinthiteleket, amelyekkel a devizaadósok a végtörlesztés során kiválthatták volna devizahiteleiket. 2010. november 30-ától gyakorlatilag egy év alatt 5,25-ről 7 százalékra emelte a jegybank az alapkamatot. A különbség 1,75 százalék, összevetve nem áll messze attól a 2,5 százaléktól, amennyivel a bankok. Igaz, rövidebb – mintegy 4-5 hónapnyi idő alatt – drágították a forinthiteleket.

A fentiek fényében nem zárható ki, hogy az akkori Magyar Nemzeti Bankot – Boros kifejezésével élve – a külföldi bankok „rángatták”, saját érdekeik szerint módosítgatva a forint alapkamatát, ezzel mintegy rásegítve a pénzintézetek kamatemeléseire. Így a devizahitelesek jelentős része nem tudta vagy nem merte forintosítani külföldi pénznemben fennálló tartozását, vagy ha mégis megtette, a megemelt kamatok miatt így is a bankokat gazdagította. A pénzintézetek így kompenzálták magukat azokért a veszteségekért, amelyek állításuk szerint a végtörlesztés nyomott árfolyama miatt érte őket.

260 milliárd forint veszteséget szenvedett a bankszektor a végtörlesztés miatt – olvasható továbbá a PSZÁF-jelentésben. Ennyivel járultak hozzá a pénzintézetek az 5600 milliárd forintnyi devizahitelben fuldokló lakosság kimentéséhez – ez még mindig jóval kevesebb, mint amekkora mentőcsomagban részesültek a Gyurcsány-kormány alatt, és nem is mérhető ahhoz a 60-70 milliárdos extra bevételhez, amelyet a nemzeti bank tanulmánya szerint évről évre zsebre vágtak.

Mint ismert, a végtörlesztés előtt a bankok összeomlással és 650 milliárdos veszteséggel kürtölték tele a sajtót, sőt az Alkotmánybíróságnál és Brüsszelben is kilincseltek azért, hogy megakadályozzák a kormány adósmentését.

Boros szerint semmilyen veszteségről nem beszélhetünk: a magyarországi pénzintézetekből – amelyek csupán leánybankok – az itt szerzett többletbevételeket külföldi anyabankjaik különböző trükkökkel kiszivattyúzták, így az itteniek veszteséget mutathattak ki. Ennek konszolidálását pedig az adófizetők pénzéből, vagy azok terhére felvett kölcsönökből követelték a magyar államtól. Az árfolyamgát – akár a korábbi, akár a most tervezett – egy eszköze ennek a konszolidálásnak Boros szerint, hiszen az árfolyamkülönbségek egy részét az állam vállalja fel.

A „svájci frank alapú hitelek” egy része sosem találkozott az alpesi devizával – mondta a közgazdász. Az adós forintban kapott kölcsön és forintban törlesztett, ami látszólag viszont devizaként viselkedett, azaz a pénzintézetek újabb bőrt tudtak lehúzni az ügyfélről a kamatokon és kezelési költségeken felül úgy, hogy az átváltási költségekre és később a frank árfolyamának megugrására hivatkoztak.

A bankok még a bedőlt hitelek után sem könyvelhettek el veszteséget, mert a nemfizető adósok miatt kiesett bevételeiket a kamatok további emelésével pótolták – mondta Boros – azaz a fizetőképes ügyfelek állták a cehhet azok után is, akik anyagilag már belerokkantak az emelkedő törlesztőrészletekbe.

Amikor a kormány meghirdette a végtörlesztést, a bankok a rögzített, kedvezőbb árfolyamokon történt átváltások miatt sem szenvedtek veszteséget, csupán az amúgy behatárolhatatlan mennyiségű extra nyereségeiket nyeste vissza az intézkedés. Hiszen magukat a kamatokat is hasraütés-szerűen határozták meg – mondta a szakértő – különben elképzelhetetlen lett volna, hogy miközben a svájci frank alapkamata csökkent, a magyar frankhitelek kamatait mégis emelték a pénzintézetek.

Ezalatt a régióban másutt – például a lengyeleknél – legalább ebben a tekintetben következetesebbek voltak a bankok; az is igaz persze, hogy Varsó már 2006-ban, a válság előtt elkezdte megfékezni az ilyen típusú hitelezést, míg Bajnaiék 2009-ben hozták az első korlátozásokat, amikor már senki sem akart devizában kölcsönt felvenni.

Egyik uniós tagországban sincs ekkora arányban külföldi kézben a bankrendszer, mint nálunk – mutatott rá a probléma gyökerére Boros – beleértve a jegybankot, amely 25 éven át szintén idegen érdekeket szolgált ki. Ezért van az is, hogy a pénzintézetek nem hiteleznek a magyar vállalkozásoknak, csak a multiknak, és emellett rászálltak a lakosságra, amivel hihetetlen mennyiségű haszonra tettek szert.

A bankok nem szenvedtek veszteséget – ismételte a szakértő – tehát az államnak semmilyen módon nem kéne őket kárpótolnia, vagy állami pénzt hozzátennie például az árfolyamgáthoz. Frontálisan viszont nagyon veszélyes szembemenni egy ekkora rendszerrel, többek között azért is, mert a pénzintézetek újra ránk szabadíthatják a sajtó haragját. Ezért Boros szerint a bankhatalom letörése helyett az állampolgárok védelmére kellene koncentrálni.

Jó ötletnek tartja a közgazdász a kormány által tervezett magáncsőd bevezetését, ami Európa jó részén már sikerrel működik. Azaz a család fenntartásához – például a gyermekek ellátásához – szükséges költségek elsőbbséget élveznének a bankok követeléseivel szemben. A másik megoldás kézenfekvő: meg kell törni a külföldi bankok egyeduralmát Magyarországon.

Ha sikerült kimászni a devizahitelek kulimászából, egy állami tulajdonú bank a jövőben segíthet elkerülni a hasonló katasztrófákat – mondta a közgazdász. De átfogóan kellene gondolkodni az otthonfinanszírozásról: az állami bank mellett a korábbi gyakorlatnak megfelelően a munkaadók is nyújthatnának kamatmentes kölcsönöket a munkavállalóknak, vagy akár a jegybank is kínálhat hasonló lehetőségeket. Nem szabad elhinni, hogy nem lehet megcsinálni – mondta a szakember. A végtörlesztésbe sem rokkant bele a bankrendszer, és a jegybank is tud olcsó forrásokat szerezni, ha akar.

Az állami bank – akár a takarékszövetkezetek összehangolásával – megvalósítható, és jó elképzelés a közgazdász szerint, bár a takarékszövetkezetek eléggé széttagoltak, és az egységesítéshez figyelembe kell venni az érintettek érzékenységét is. Az orvosnak az injekció beadása előtt meg kell győznie a beteget arról, hogy nem bántani, hanem meggyógyítani akarja – foglalta össze Boros.

Öt-hat olyan pénzintézetet kell megszerezni vagy felállítani, amely tőzsdeképes, és kiszorítani vele a külföldieket – a közgazdász az állami bank mellett ezt tartja hosszú távú megoldásnak. Ez egybevág azzal a kormányzati törekvéssel, amelyről legutóbb júliusban beszélt Orbán Viktor; a miniszterelnök kijelentette: a bankok legalább 50 százalékának magyar kézbe kell kerülnie Magyarországon, hozzátéve, hogy emiatt belpolitikai csata mellett nemzetközi küzdelemre is fel kell készülni.

Boros szerint sem lesz egyszerű ennek megvalósítása, hiszen a koncon „nem csak az oroszlánok marakodnak, hanem a háttérben ott a sakál és a hiéna is” – fogalmazott a közgazdász – és ezek jelentős orgánumokat tudnak a szolgálatukba állítani a médiában – ahogy tették eddig is.