
A fővárosi kerületek árváltozás rangsorában a XV. kerület áll az élen 31 százalékkal, melyet csak hajszállal lemaradva a III. és a IX. kerületek követnek. Az átlagérték mögé nézve, az egyedi tranzakciós adatokon egyértelműen látszik, hogy a XV. kerületben a drágulás hátterében a városrész ingatlanforgalmának országosan rekordmagas arányát, csaknem kétharmadát adó lakótelepi lakások meredek áremelkedése áll. „Míg négy éve még csak az V. kerület lépte át az egymillió forintos átlagárat, az idei év első kilenc hónapjának statisztikája alapján immár összesen 15 kerület jutott e limit fölé. Ugyanakkor továbbra is a főváros V. kerülete vezeti a budapesti árrangsort 1,62 millió forintos átlagos négyzetméterárral” – idézte az adatokat Valkó Dávid. A lista végén immár hagyományosan Pest peremi városrészek találhatók. Ismét a XXIII. kerület a legolcsóbb, csak itt marad nyolcszázezer forint/négyzetméter alatt az átlagár.
Egy év alatt 65 százalékkal drágult a XII. kerület kiterjedt, több városrészt is magában foglaló, legmagasabban fekvő területe, ahol az utóbbi években számos új lakóprojekt indult, és az idei eladásokat ezek gyakran hárommillió forint feletti négyzetméterára torzíthatja.
Az Otthon start program tematizálja a lakáspiacot
Éven belül hektikusan, ám összességében élénken alakul idén a lakáspiac. Az év második felét egyértelműen az Otthon start program tematizálja, melynek hatására szeptemberben felrobbant a kereslet, többéves rekordforgalom zajlott, míg hitelkihelyezésben ez az év utolsó hónapjaiban volt lekövethető. A következő fél évben csak kisebb kilengésekre számítunk.
Bár október végével némi megtorpanás látszódott, 2026 első negyedéve ismét erősebb lehet, ahogy a kínálat is látványosan bővül majd az Otthon start program keretei közt megépülő új lakások tömegével országszerte. Idén összességében 150-155 ezres adásvételt várunk, ám a jelenlegi vonzó hitelkondíciók fennállása mellett benne lehet az évesített 180-200 ezres darabszám is a piacban
– jelzik az elemzésben.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!