Till Tamás 11 évesen, 2000 májusában, gyereknapon biciklire ült édesapja engedélyével, hogy meglátogassa a közeli lovardában nemrég született csikót. Aznap volt az utolsó alkalom, amikor édesapja, Mátyás látta fiát, amint távolodik a szülői háztól – idézte fel az Origo.

Till Tamás szülei a jogerős ítéletre várnak
A fiú holttestét több mint húsz évvel később egy bajai tanya melléképületének betonja alatt találták meg. A gyilkossággal F. Jánost gyanúsították meg, aki a bűncselekmény idején 16 éves volt. A férfi kezdetben vállalta a felelősséget, de később tagadta a tettét.
Az ügyészség szerint a gyermek ellen elkövetett emberölés minősített bűncselekmény, ezért nem évül el. F. Jánost letartóztatták, az ügy hamarosan bírósági szakba léphet.
Till Mátyás beszámolt róla, hogy rendszeresen látogatják fiuk sírját, ahol mécseseket és angyalkákat helyeznek el.
Nekünk már az a legfontosabb célunk, hogy megérjük a fiunk gyilkosának jogerős elítélését. Természetesen utána is szeretnénk élni, igaz, az egészségünk nem a legtökéletesebb. A feleségem ujjai egyáltalán nem mozognak, mindenben segítenem kell
– mondta az édesapa.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!