Az idei évben jelentős lépéseket tett a kormány, illetve a magyar állami intézményrendszer is a kibercsalások visszaszorítása ellen. Varga Mihály jegybankelnök még a nyáron jelentette be, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) öt intézkedéssel támogatja a kormány pénzügyi visszaélésekkel szembeni fellépését. Az öt intézkedést öt csapásnak nevezte el az MNB vezetője.

(Forrás: Facebook / Varga Mihály)
Öt csapás az online csalások ellen
Az első csapás, hogy központi visszaélésszűrő rendszert indítottak, amely a mesterséges intelligencia segítségével a másodperc tört része alatt még a teljesítés előtt megvizsgálja az utalásokat és értesítést küld, ha gyanút érzékel. A júliusban indult új rendszer komoly előrelépést hozhat a csalások megakadályozásában. Második csapásként említette, hogy elvárják, a bankok az eddigieknél jóval aktívabban vegyenek részt a visszaélések kivédésében. A bankoknak azonnal és teljeskörűen végre kell hajtaniuk azokat az ajánlásokat, amelyeket a visszaélések megelőzése érdekében rögzített az MNB. A harmadik csapás, hogy nemcsak elvárják, hanem célzott vizsgálatokkal ellenőrzik is, hogy a bankok minden tőlük elvárható intézkedést megtesznek-e a csalások visszaszorítása érdekében. A negyedik lépésként azt jelölte meg Varga Mihály, hogy törvénymódosítást kezdeményeznek az ügyfelek védelme érdekében.
Javasolták, hogy a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően a bankok viseljék a kárt minden olyan esetben, amikor nem alkalmaztak megfelelő ügyfél-hitelesítést.
Szorgalmazták a bankok kárfelelősségét kiterjeszteni azokra az esetekre is, amikor az ügyfelet a pénzintézet nevében veszik rá a fizetés kezdeményezésére. Végül az ötödik csapást egy tájékoztató kampány jelentette a visszaélési kockázatokról és a megelőzési lehetőségekről a banki ügyfelek részére.
Nemrégiben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) bejelentette, hogy csatlakozik az MNB kibercsalások elleni öt csapás programjához, amelyben célzott kampánnyal hívják fel a vállalkozások figyelmét az online visszaélésekre. Varga Mihály akkor arra is felhívta a figyelmet, hogy idén a második negyedévben 1129 vállalati átutalásos visszaélés történt 2,4 milliárd forint összértékben. Kiemelte: a jegybank és az iparkamara megállapodása elősegíti, hogy az együttműködés egyre több területen hozzon kézzelfogható eredményeket.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!