A miniszterelnök kitért a családi adókedvezménynek szintén az évadnyitó kormánypárti frakcióülésen eldöntött kiszélesítésére is, amely – mint mondta – egy körülbelül 50 milliárd forintos költségvetési vállalás, és mintegy 920 ezer ember életét teszi könnyebbé.
Az elmúlt időszak gazdasági mutatóit Orbán Viktor úgy értékelte: Magyarország újra működik, és mindenki láthatja, hogy jobban teljesít, mint korábban. Az eredmények között említette a túlzottdeficit-eljárás megszüntetését, a valutaalaptól korábban felvett kölcsön visszafizetését, a reálkeresetek emelkedését, az egészségügyi dolgozók és a pedagógusok bérének ésszerű emelését, a növekedés beindulását, a rekordalacsony inflációt, a csökkenő munkanélküliséget és a növekvő foglalkoztatottságot.
A miniszterelnök a közrádióban beszélt arról is, hogy nem szabad eleve lefutottnak tekinteni a jövő évi választást, különösen nem a Fidesz támogatóinak, mert akkor úgy jár a jelenlegi kormányoldal, mint 2002-ben. Úgy fogalmazott, a választás előtti politikai versengés során, „a ringben bármi megtörténhet”.
„Szemben a szocialista nyolc évvel, ez nem a szétesés, nem a hanyatlás, nem az elszegényedés, nem a kihasználtság” időszaka – emelte ki Orbán Viktor. Úgy értékelte, hogy „van egy kormányzati és össznemzeti teljesítmény a hátunk mögött”, tehát a múltbeli teljesítmények miatt az esélyek a mostani kormánytöbbség javára billennek el, de „nem ismeri a demokráciát az, aki azt hiszi, hogy bármilyen választás előre lefutott lenne”.
Szólt arról is – utalva a fideszes választókerületi elnökök menesztéséről szóló sajtóhírekre –, hogy személyi kérdésekkel a visegrádi Fidesz–KDNP-frakcióülés nem foglalkozott, a választókerületek vezetőinek kérdése pedig „még előttünk van, ahhoz hozzá sem kezdtünk”.
Megjegyezte, van néhány fideszes választókerületi elnök, akinek az új választójogi törvény összeférhetetlenségi szabályai miatt – amelyek kizárják az egyidejűleg végzett polgármesteri és parlamenti képviselői munkát – döntenie kell, a jövőben melyik poszton szeretne helytállni. „Döntéseket kell hozni, ez érint erős embereket, de ez nem leváltás, hanem a törvény változása miatt előállt kényszer, amelyre nem én fogom megadni a választ, hanem nekik kell megadniuk” – mondta.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!