1. Európa tudatosan háborús pályára állt
Szánthó Miklós kiemelte, hogy Orbán Viktor beszédének első pillére a biztonsági környezetre fókuszált.
„Európa tudatosan háborús pályára állt, hadigazdaságot épít, és a folyamat már az eszkaláció előszobájában tart” – írta.
A miniszterelnök szerint a konfliktus közelebb van, mint hinnénk, és Magyarország csak felelősen gondolkodó vezetés mellett tud kimaradni belőle. A 2026-os választás kapcsán úgy fogalmazott:
A 2026-os választást ezért a háború előtti utolsó döntési pillanatnak tekinti: attól függ, ki tudunk-e maradni a háborúból, hogy olyan kormányunk lesz-e, amely megőrzi a békepolitikát, vagy olyan, amely sodródik a külső elvárásoknak megfelelően.
Szánthó hangsúlyozta: a kormányfő beszédében hangsúlyosan jelent meg az a gondolat is, hogy buta, felkészületlen vezetés békeidőben is teher, de egy háborús helyzetben egyenesen végzetes lehet.
2. Gazdaságpolitikai különbségek: két út, két logika
A második pillérben a gazdaságpolitika került előtérbe. Orbán Viktor világos választóvonalat húzott baloldali és jobboldali gazdasági szemlélet között:
- a baloldal az állam növelésében és az adóemelésben látja a megoldást,
- az utóbbi az embereknél hagyott forrásokban és a minimális állami beavatkozásban.
Szánthó Miklós elemzése szerint a miniszterelnök a Tisza Párt programját is ebbe a történelmi sorba illesztette, és úgy látja, hogy:
„A végén elkerülhetetlenül adóemelés áll.”
Orbán Viktor figyelmeztetett: egy háború küszöbén álló Európában
a megszorítások gyengítenék Magyarországot, és csökkentenék a kimaradás esélyét.
3. Az Egyesült Államok új stratégiája – teljesen átrendeződhet Európa
A harmadik témakörben Orbán Viktor az Egyesült Államok friss nemzetbiztonsági stratégiájára reagált. Az Alapjogokért Központ főigazgatójának összefoglalása szerint a magyar miniszterelnök azt tartja a legfontosabb megállapításnak, hogy:
az Egyesült Államok már maga is úgy látja: ha az európai trendek változatlanok, a kontinens húsz éven belül felismerhetetlenné válik, és megbízható szövetségesként sem biztos, hogy számíthatnak majd rá.
Ez visszaigazolja a magyar külpolitika alapállítását, miszerint függetlennek kell maradni, nem lehet minden körülményt kizárva, a külső szereplők stabilitására támaszkodni.
Magyarország számára ezért a szuverenitás megőrzése a béke egyik kulcsfeltétele
– írta Szánthó Miklós.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!