A kormányfő leszögezte, hogy ez ellen harcolni kell, majd köszönetet mondott a támogatásért a kecskemétieknek. Ez egy nagyon erős keresztény-jobboldali bástya – tette hozzá.
Közel van térben és időben is a háború
– A háború, akárhol van, fájdalmas dolog. Emberek meghalnak, és minden halott emberi tragédia. Két szláv nép háborúja, és a szlávok kemények és kegyetlenek.
A háború rossz, és köszönettel és hálával tartozunk a Jóistennek, hogy Trump utálja a háborút. Ezt kell megragadnunk
– mondta.
Úgy folytatta: a másik kérdés, hogy ez mennyire van hozzánk közel, komolyan lehet-e venni a vészjelzéseket, miszerint belesodorhatnak minket. – A háború nincs messze, politikailag is közel van. Az európai vezetők eldöntötték, hogy Európa háborúba megy. Erről döntés van, hivatalos álláspont, hogy 2030-ra készen kell állni erre. Hadigazdaságot építenek, készülnek – emelte ki.
Jelezte,
a háborús expanziónak négy szakasza van: a diplomáciai kapcsolatok megszakadnak, a gazdasági átállás, a sorkatonaság visszaállítása, az összecsapás előkészítése.
Az utolsóban vagyunk. Hogy elérjük a kimaradást, ehhez imádkozni kell, mert meghaladja az erőinket. Ez a kérdés: ki tudunk-e maradni a háborúból, miként az nem sikerült Tiszának és Horthynak. Ehhez erőre van szükség, erőssé kell tennünk Magyarországot, hogy képesek legyünk nemcsak nemet mondani, de ki is maradni
– fogalmazott.

Utolsó esély 2026-ban
Orbán Viktor elmondta, hogy a háború ördögei mindig arról győzik meg az embereket, hogy jobban járnak a háborúval. Ezt el kell magunktól hessegetni és a béke mellett kell kiállni – tette hozzá.
Szerinte
a 2026-os lesz a háború előtti utolsó választás, és a kormánynak kell megküzdenie Magyarországért és kimenteni a felénk közeledő háborús veszélytől.
Ha brüsszelpárti kormány lesz, akkor belevisznek minket a háborúba. Ha nemzeti kormányunk lesz, akkor van esélyünk, hogy kimaradjunk belőle
– rögzítette.























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!