A Bajnokok Ligája-főtáblás és legutóbb Bundesliga-bronzérmes Eintracht Frankfurt áprilisban 4-0-ra kiütötte az RB Leipziget, és ugyan a mostani idényben a lipcseiek állnak előrébb a tabellán, a német bajnokságban október eleje óta veretlenül, nem esélytelenként léptek pályára szombat este. Ehhez képest a kapus Gulácsi Péter és a védő Willi Orbán is szinte tétlen volt, mert a lipcsei mérkőzés nagy részében a vendégek térfelén zajlott a játék. Ott potyogtak a gólok is.

Az RB Leipzig kiütötte az Eintracht Frankfurtot
A nyáron igazolt Conrad Harder a frankfurti kapus, Michael Zetterer hibájának is köszönhetően már az ötödik percben elkezdte a gólgyártást, amit Christoph Baumgartner folytatott huszonöt perccel később. Az osztrák középpályás egy utólag érvénytelenített lesgólig is eljutott az első félidőben, majd a szünet után még nagyobb fölényben futballozott a Leipzig.
A fordulást követően a 19 éves Yan Diomande húsz percen belül háromszor is kihasználta a súlyosabbnál súlyosabb védelmi hibákat, mellette pedig a csapatkapitány David Raum is betalált tizenegyesből.
A lipcseiek játszi könnyedséggel, szinte akkor léptek át a frankfurti védelmen, amikor akartak.
6-0-nál a 2014-es vb-finálét eldöntő Mario Götze is beállt a vendégeknél, de ő sem tudott segíteni a borzalmas formában futballozó csapatán.
Gulácsi és Orbán is végigjátszotta az összecsapást, amely után a tabellán második Leipzig lemaradása ismét csak nyolc pont az éllovas Bayern München mögött. A kedden a Barcelona vendégeként pályára lépő Frankfurt továbbra is a hetedik.
Bundesliga, 13. forduló:
- RB Leipzig–Eintracht Frankfurt 6-0 (2-0)
szombat délután játszották:
- Augsburg–Bayer Leverkusen 2-0 (2-0)
- 1. FC Köln–St. Pauli 1-1 (0-0)
- VfB Stuttgart–Bayern München 0-5 (0-1)
- Heidenheim–SC Freiburg 2-1 (0-1)
- VfL Wolfsburg–Union Berlin 3-1 (2-0)
pénteken játszották:
- FSV Mainz 05–Borussia Mönchengladbach 0-1 (0-0)
vasárnap játsszák:
- Hamburger SV–Werder Bremen 15.30
- Borussia Dortmund–TSG 1899 Hoffenheim 17.30
A tabella állása ide kattintva tekinthető meg.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!