Gyurcsány visszafog

Gyurcsány Ferenc kávézni vagy borozni hívta Bajnai Gordont – csak keverni nem javallott a kettőt.

Ugró Miklós
2013. 11. 21. 23:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Persze nem gondolnánk, hogy  Fletó megpróbálna éket verni az MSZP és az Együtt–PM bimbódzó összefogásának gyenge testébe. Nem, ezt még tényleg nem gondoljuk, viszont hogy megpróbálná összeugrasztani őket, azt igen. Szép csendben formálódik a baloldali összefogás, maradandó fizikai sérüléssel járó fejleményekről egyelőre nem számolhatunk be, ami több mint félévnyi bensőséges megbeszéléssorozat után igazán tiszteletreméltó visszafogottságra vall. Nem hiába hoztak törvényt a családon belüli erőszak ellen, mert legalább egy pártcsaládon belül komolyan veszik. Kár, hogy a társadalmon belüli erőszak tilalma még nem vált közüggyé ott a baloldalon, különben Bajnai nem fenyegetőznék állandóan mindenféle szakértő módon generált általános fájdalmak rémével.

Lényeg, hogy ez idáig nem fajultak tettlegességig a baráti-elvtársi megbeszélések, de jó esély van rá, hogy hamarosan arra is sor kerül. Mert lelki sérüléseket okoznak bőven. Annak ellenére, hogy a legtöbb verbális mélyütés lepereg a sértettekről. Persze érthető, hogy a résztvevők indulatosak, ugyanis eddig egészen másfajta képzeteik voltak az összefogásról. Mert pillanatnyilag úgy áll a helyzet, hogy Gyurcsány Ferenc nagyon megbántódott, amiért kihagyták őt és a pártját a baloldali összefogásból, s ezen bánatának rendszeresen szívszaggató fájdalommal hangot ad, ugyanakkor számtalan jelét, hogy valójában ő szeretné levezényelni az egész rituálét, mégpedig úgy, hogy ő maradjon ki belőle, illetve ha mégis részt vesz benne, akkor a többiek maradjanak távol. Miközben Gyurcsány egyszerre domborítja az összefogás mártírja és harcos propagátora szerepet, egyidejűleg szemérmetlenül kampányol a két nagy baloldali párt ellen, soraikból akarván feltölteni saját szavazótáborát. Nem is eredménytelenül, hiszen a Medián felmérése szerint pártjának támogatottsága beérte a Bajnai-féle társulatét, holott fél évvel ezelőtt az utóbbi még sokszoros fölényben volt.

Nincs könnyű helyzetben az MSZP, hiszen a puszta számok azt jelzik, elsiették az Együtt–PM-mel kötött megállapodást, és valami módon a Demokratikus Koalícióval is egyezségre kéne jutniuk, akár kibővítve a társulatot, akár lecserélve a partnert. Ám a lelketlen számok pont a lényegről hallgatnak: lehet-e, szabad-e, értelmes cselekedet-e Gyurcsánnyal szövetkezni, hiszen a megegyezés minden mondata egy időzített bomba lehet, s a felek közül nem Gyurcsány az, akinek lehet veszítenivalója. Nem ok nélkül írta Szanyi Tibor, hogy egy mentálisan megzakkant bolsi milliárdossal nem lehet normális jövőt építeni. Amely gondolatot Bárándy Gergely is, némileg kulturáltabban, szavakba öntötte, mondván: nem tud elképzelni olyan közös listát, amelyen Gyurcsány Ferenc is szerepel. Ugyanakkor a nagy tekintélyű tanácsadók, Lendvai Ildikó és Kovács László a Gyurcsánnyal való szorosabb együttműködést szorgalmazzák, és sokan egyetértenek velük, pártvezetők és tagok egyaránt. A párton belül természetes véleménykülönbség könnyen eszkalálódhat zajos konfliktussá, és a végén az MSZP már saját magával sem tud megállapodni.

S akkor Gyurcsány Bajnai társaságán kívül már nem is vágyik másra, csak egy kávéra.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.