Köhög a bolha

Hogy ez nonszensz, normális országban elképzelhetetlen? Az. De az elmúlt tíz évben a baloldalt az ilyesmi cseppet sem zavarta.

Napi példával élve, elképzelhetetlen lenne, hogy a harmadvonal három csoportjából Andráshida, Maglód és Putnok koalíciót alapítva – természetesen demokratikusat – a nyilvánosság elé lépne, és közölné: Béla bácsi a legalkalmasabb a posztra, Mourinho ne is reménykedjen, ők minden erejükkel azon lesznek, hogy megakadályozzák a megválasztását. Ha valami csoda folytán Andráshidán vagy Putnokon mégis tort ülne az őrület, és „egységfront” alakulna Béla bácsi mögött, az erről szóló hírecske egyetlen, magát komolyan vevő sajtótermékben sem jelenhetne meg, legfeljebb nyúlfarknyi publicisztikák kajánkodnának a történteken.

Az országos sportági szövetségből, az MLSZ-ből is jó, ha egy telefonhívást eresztenének meg, nagyjából azzal a tartalommal: gyerekek, biztos sokat ácsorogtatok a napon, megárthatott, kicsit húzódjatok be az árnyékba! A futballban, még annak magyar változatában is, rendre kiírják ugyanis a mérkőzések végén az eredményt, vezetik a bajnoki tabellát, és mivel handabandázással egyik sem módosítható, a közeg szereplői mérhető teljesítményükkel automatikusan „beárazzák” magukat akkor is, ha az még nekik sem tetszik.

A politikában ez másként van. Itt a bolha is köhöghet, és ha a média ezt kellőképpen felerősíti, a hangja országszerte hallik. Mint ahogyan most éppen az, hogy Gyurcsány Ferenc megnevezi a miniszterelnök-jelöltjeit. A lapokban is megjelent tippektől, találgatásoktól ezúttal eltekintünk, mert Gyurcsány preferenciáinak körülbelül annyi a gyakorlati jelentőségük, mintha Thürmer Gyula kijelentené, hogy az ő miniszterelnök-jelöltje márpedig Lenin. (Bár elnézést kell kérnem a munkáspárti vezértől, mert saját rendszerén belül sokkal koherensebb elme, mint Gyurcsány.) Félreértés ne essék, Gyurcsánynak mindehhez joga van. Mint ahogyan a putnokiaknak, maglódiaknak is joguk lenne futballkapitányt ajánlani. Csakhogy nekik józan eszük is van.

Felmérték, tudják, kik ők, hol a helyük. Gyurcsánynak ez sehogy sem megy, úgyhogy segítenünk kellene. Logikai bukfencnek tűnhet, hogy látszólag most is éppen róla írunk; mintha nagyítót tartanánk a bolha fölé. Valójában azonban a jelenség a téma, illetve saját felelősségünk és lényeglátásunk. Az, hogy képesek vagyunk elemezni, darabokra szedni az úgynevezett Demokratikus Koalíció – már a gyülekezet elnevezése is arcpirító hazugság, koalícióról szó sincs – tizenhat pontját, miközben inkább már csak szánakozni, szórakozni kellene rajta. Hisz az egész csupán egy kordokumentum a letűnt múltból, a kisdobosok hat pontjának bája nélkül.

A másik térfélen játszókat persze megértem, valakibe mégis kapaszkodniuk kellene. Bajnaiba már lehetetlen, hozzá képest még Gyurcsány is többel kecsegtet, aki egyébként már maga is kibökte: Bajnaival, Mesterházyval és vele sem lehet választást nyerni. Na de akkor kivel? Fel nem foghatom, hogyhogy nem jutott még odaát senkinek az eszébe az a pofonegyszerű megoldás, amelyet az MLSZ követ futballkapitányügyben: körül kellene nézni külföldön. Schulz, Reding, Rehn, Tavares – csak úgy sorjáznak a számukra alkalmasabbnál alkalmasabb figurák.

Hogy ez nonszensz, normális országban elképzelhetetlen? Az. De az elmúlt tíz évben a baloldalt – kormányon vagy ellenzékben – az ilyesmi cseppet sem zavarta. Úgyhogy az egyetlen gondot az jelentené, hogy a választók közös nyelv híján nem értenék a baloldal miniszterelnök-jelöltjét.

Bár adódik a kérdés: Gyurcsányt vagy Bajnait érti még valaki?