Mint mondta, várhatóan „nem könnyű, de szükséges párbeszédet” fog folytatni az Orbán-kormánnyal a demokráciáról. A hozzánk érkezett amerikai nagykövetek huszonhárom és fél éve véletlenségből mindig jobbközép kormányok idején avatkoznak be a magyar politikába, illetve bírálják. De most fordult elő először, hogy ezt egy nagykövet(jelölt) az állomáshelye elfoglalása előtt tenné.
2001 novemberében, az első Orbán-kormány idején Nancy Goodman Brinker amerikai nagykövet legalább várt egy hónapot, mielőtt kimondta, hogy „Magyarországon növekedik az antiszemitizmus és idegengyűlölet”, hozzátéve: „sehol máshol ilyet nem tapasztaltam”, ami annyira igaz, mint az, hogy hófehér címlap jellemzi nálunk a sajtószabadságot. Annak ellenére, hogy nálunk az ellenzéki sajtóban bárki kifejtheti bármilyen véleményét, akár olyan durván is a kormányról, mint ami globálisan példátlan.
Bell nagykövetjelölt azonban nem állt meg baljós nehézségei megfogalmazásánál. Legfontosabb célkitűzései között említette a biztonsági, a bűnüldözési, a kereskedelmi, valamint az energiaellátási függetlenség terén való együttműködés erősítését. Ami nem nagyon rejtett utalás a Roszatom–Paks és a Déli Áramlat földgázvezeték ügyére. Ezek amerikai részről elkezdődő piszkálása az eddiginél is nagyobb árnyékot vethet majd a magyar-amerikai viszonyra.
Bell asszonyt – akár elődjeit jobbközép kormányok évadján – ugyancsak „külön aggasztja a szélsőséges pártok megerősödése Magyarországon”. (Azt, hogy miért a többes szám, csak ő tudhatja: a Jobbik mellett talán visszamenőleg bírálja így a DK-t, amelynek elnöke, Gyurcsány, s akinek miniszterelnöksége alatt békés magyar emberek szemét lőtték ki rendőrök, ennek ellenére az amerikai nagykövetség elfelejtette megdorgálni a kormányfőt.) Amennyiben megerősítik jelöltségét, mondta, „a tolerancia védelme és előmozdítása lesz prioritásaim egyike”.
Ami folyamatos prioritása az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének. Eltérően a bukaresti, a pozsonyi vagy a belgrádi amerikai nagykövetségektől, amelyeknek honlapján nem buzdítja az ottani kormányt, hogy tolerálják az őshonos magyar kisebbséget, legalább anyanyelve szabad használata elérése érdekében. Washington úgy érzi, hogy Magyarországgal mindent megtehet. Vajon mikor figyelmeztette utoljára egy rijádi amerikai nagykövet a szaúdi kormányt, hogy jó lenne végre bevezetni az emberi jogokat az olajkirályságban? Mikor fejezte ki aggodalmát a szomszédos Izraelben állomásozó amerikai nagykövet az ottani kormánynak, hogy legyen toleráns a palesztinokkal? Jobbközép kormányaink azt hiszik, fogadkozásokkal, netán igen költséges engesztelő programokkal megvehetik a simogatást. Nem tudják, az országok közötti kapcsolatok alakulását nem Queensberry őrgróf bokszszabályai határozzák meg.
Amerika vezető külpolitikai magazinja januári–februári számában interjút közöl Ólafur Ragnar Grímssonnal. A 320 ezres Izland elnöke elmondta, kirúgta országából az FBI-t, a 320 milliós Egyesült Államok nyomozóhatóságát, mert „egy szuverén országba ne küldjenek idegen rendőri erőket”. Abba az Izlandba, amelyet az elődje által okozott csőd után hatalmas kínai hitel mentett meg. Interjúját azzal zárta, hogy „ha kicsik vagyunk és sikeresek akarunk lenni [ ], nincs határa annak, amit meg ne tehetnénk”. Szavaira – láss csodát – mégsem dőlt össze a világ, benne a nyugati szövetség, amelynek Izland hű tagja.
