Ez volt az első hiba, amelyet csak tetézett, hogy ezután az egyébként általa felajzott hangulatot nem kezelte, és csak sodródott az eseményekkel. Valamikor november végén még mindig volt egy esélye, hogy megelőzze az események eszkalálódását, ám ezt is elszalasztotta. Ugyanúgy, ahogy a felajzott indulatokat csak gerjesztette, ahogy a Majdant megtisztítani hivatott szándék elhalt a tér közepén, s ahogy az utolsó utáni pillanatban a hatalom bedobta az előre hozott választások rég megérett gondolatát.
De most már ez is késő, hiszen már nincs tárgyalópartner. Vitalij Klicskón is átcsaptak már a hullámok, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a Jobb Szektor azonnal jelezte, a maga részéről folytatja a randalírozást, s nem hajlandó a békés rendezésre. Ráadásul egyre kevesebb olyan jelölt van, akit mindenki elfogadna. S itt téved a legnagyobbat Klicsko és a Nyugat, amikor azt hiszi, hogy a szellemet képes visszatuszkolni a palackba. Erről már szó sincs, s mind a két oldal sodródik az eseményekkel.
Lassan érdemes lenne elgondolkodni már azon, hogy a megbukott Janukovicsot felváltó erőket ki cseréli majd le, hiszen ennek az ideje is közelebb van, mint ahogy bárki gondolná. Nem legitim a radikálisok szemében már a most tárgyaló ellenzék sem. Sőt, a szélsőjobboldali Szvobodának is fel kell kötnie azt a bizonyos fehérneműt, hogy tartsa a ritmust Nyugat-Ukrajna általános hangulatával. Ebben a helyzetben csak a rossz és a rosszabb forgatókönyvek között lehet választani. S a jövő érdekében azt is el kellene fogadnia mindenkinek Ukrajnában és a világban, hogy Janukovicsnak alapvetően azért kell mennie, mert nem tudja működtetni az államot. S persze ez a legalapvetőbb kritérium az új hatalom előtt is. A váltás stabilitását ráadásul csak az a felismerés alapozhatja meg, hogy a még csendes Kelet-Ukrajnával és a Régiók Pártjával továbbra is számolni kell. Aki most le akarja írni ezt a faktort és szélesebb értelemben Oroszországot, az tévúton jár. Továbbra sem életképes tehát a tűzszünet Moszkva nélkül.
