Sűrű füst lepi be a Majdant és a Hresatikot. Az utcát, ahol nemrég még sörözgetve néztem a sétáló embereket, s hallgattam a gitár mellett az éneket. Megéreztem Kijev hangulatát, egy olyan népet, amely büszke mind a múltjára, mind pedig friss önállóságára. Szép volt, jó volt, és hogy milyen érték volt, azt most érzem igazán, amikor az égő gumiabroncsok teremtette homályban lassan elvész egy ország. Egy olyan ország, amely jobb sorsra érdemes. Ahol a Függetlenség tere immár nevével ellentétben lassan az új Ukrajna szuverenitásának elvesztését szimbolizálja.
A Majdanon ugyanis lassan elvész egy ország. Romlásba döntötték jelenlegi irányítói, és csak a szakadékba húzza ellenzéke. De még ebből is lenne kiút, ha észhez térnének a politika főszereplői. Csakhogy mindenkit visz már a hév, s a megszerzett vagyon védelme miatti ideges aggódás. Ebben a lelkiállapotban szinte senki sem ura önmagának. A hatalom folyamatosan megkésve reagál bármire, s szánalmas tehetetlensége gazdasági értelemben a szakadék szélére juttatta Ukrajnát. Ezért a választók büntetését érdemli, és meg is kapná, ha addig eljutnának a dolgok. Csakhogy közben már maga az állam sem működik, amelyben nem kis része van a hatalomra törő régi-új erőknek is. Lassan már mindenki elfelejti, hogy miért is ment ki valamikor november végén a Majdanra. Ma már a tiltakozásoknak vajmi kevés közük van a szociális problémákhoz, az európai értékekhez. Itt már a fékevesztett düh tombol, amely lassan elsodor mindent.
Ebben a helyzetben fokozott felelősség nehezedik az eurázsiai térségnek, a konfliktus szításában messze nem vétlen erőire. Oroszországnak meg kell békélnie azzal, hogy Ukrajna nem marad az ő hitbizománya, míg az Európai Uniónak el kell ismernie, Kijev nem lesz a vazallusa. Ebben a versenyben mindenki csak vesztes lehet. Az egész eurázsiai térség biztonságát veszélyezteti a káoszba süllyedt Ukrajna. Éppen ezért teljesen logikusnak tűnik, hogy a megoldás is csak Brüsszel és Moszkva közreműködésével születhet meg. Már csak azért is, mert mindkét fél sokat tett a helyzet eszkalálódásáért, így annak feloldása is a feladata. A labda most a nyugati térfélen pattog, hiszen a vilniusi stratégiai csatavesztés már-már amerikai dühöt gerjesztett egyes európai országokban. Varsótól Stockholmig meg kellene békélni azzal, hogy az Ukrajna feletti gyámkodás a múlté. A térképet nem lehet átrajzolni, így ennek az országnak keleten is befolyásos a szomszédja. El kell felejteni a hidegháborús reflexeket, hiszen azok csak gyengítik a kontinens biztonságát. Félre kell tolni az adott esetben mindenben Janukovics bűnét láttató amerikai megközelítést, amely csak a szakadékokat mélyíti. Immár elkerülhetetlen, hogy Moszkva és Brüsszel közvetítsen, mert az eltökélten a szakadék felé rohanó ukrán felek már képtelenek a megegyezésre.
