Huszadszor is

Összességében a monetáris tanács döntései úgy hatottak, mint ha egy nyomasztóan nehéz terhet vettek volna le a gazdasági szereplők válláról.

Azt, hogy 2,7-ről 2,6 százalékra mérséklődik a márciusi kamatdöntő ülésen az irányadó ráta, az elmúlt napokban már biztosra vette a piaci elemzők többsége. Abban viszont, hogy van-e tovább, és meddig, meglehetősen nagy a tanácstalanság. A híres ókori jósdában, Delphoiban sem volt akkor kavalkád a jövőbe látók között, mint amekkora a befektetési szakértők körében most ez ügyben tapasztalható. Igazából egyvalamire támaszkodhatunk, és ez a monetáris tanács kamatdöntés után kiadott hivatalos állásfoglalása: eszerint már nagyon közel a végállomás.

A magyar gazdaság már rég nem létezne, és a hűlt helyét is sóval szórják be, ha azoknak a hihetetlen mértékű aggodalmaknak, pokoli összeomlást vizionáló jóslatoknak és fenyegetéseknek legalább egy része beigazolódott volna, amelyek a bő másfél éve tartó következetes kamatcsökkentést kísérték. Azóta talán már világosan látható: csupán a befektetők féltették a zsebüket. A monetáris tanács akkori többsége által ellenszélben – még Simor András elnöksége idején, a hazai hitelpiacot gúzsba kötő hétszázalékos kamatszintnél –, 2012 augusztusában elindított történelmi folyamat ugyanakkor az egyik alapja a magyar gazdaságban jelenleg tapasztalható növekedési fordulatnak. A következetes kamatcsökkentés révén friss véráramként jelent meg az üzleti életben az újraindult vállalati hitelezés, amiben persze a jegybank növekedési hitelprogramja szintén jelentős szereppel bír jelenleg is. A forinthiteleket felvevők kellemes meglepetésként kaphatták kézhez a kamatcsökkentésekhez igazodóan csökkenő havi törlesztőrészletekről szóló értesítéseket. Összességében a monetáris tanács döntései úgy hatottak, mint ha egy nyomasztóan nehéz terhet vettek volna le a gazdasági szereplők válláról. S ez volt az, amit a jegybank előző vezetése körömszakadtáig ellenzett akkor, amikor a monetáris tanács ülésein folyamatosan a hétszázalékos kamatszint fenntartása mellett voksolt. Csak azért is: a magyar gazdaság és az ország érdekeivel szemben, csupán azért, mert kicsúszott a kezükből a kamatdöntésre jogosult többség. Ezzel szemben állt a másik csak azért is: kisebb-nagyobb lépésekkel, de folyamatosan és megszakítás nélkül a hazánk jövőjét szolgáló alacsonyabb kamatszint felé, amivel a monetáris politika visszakapta a hitelességét.

Ugyanakkor épp ez az, ami arra késztetheti talán már a jövő hónapban, de a közeljövőben mindenképp a monetáris tanácsot, hogy kimondja: meg kell állni, mert megszületett az a kamatszint, amelyik a többféle együttes hatást mérlegelve a legjobban igazodik az ország helyzetéhez. Amelyik úgy szolgálja a növekedést, hogy közben a pénzügyi stabilitás is megmarad: így például nem szabadulnak el a – jelenleg az adósok szempontjából kritikus szinten járó, az exportőr cégek számára viszont kedvező – devizaárfolyamok. Később pedig – a kissé megélénkülő hazai infláció és a bizonytalan nemzetközi helyzet miatt – némi kamatemelésre is szükség lehet. Egyvalami viszont változatlan marad: már nem csak egy íróasztalon megrajzolt, fiktív jövőbeni inflációs célhoz igazodik tanács tagjainak döntése. A Magyar Nemzeti Bank ismét a magyar gazdaság részévé és cselekvő alakítójává vált.