Szó sem volt területi autonómiáról, asztalt csapkodó követelésről, diplomáciai lépések tervezéséről, csak a kisebbségben élő magyarok által megfogalmazott igények támogatásáról, ami mellesleg alkotmányos kötelessége a mindenkori budapesti kormánynak.
Hír csak azért lett a közismert politikai elkötelezettség megerősítéséből, mert Kijevben a nemtetszés kinyilvánítása mellett Magyarország nagykövetének berendelését is indokoltnak tartották ez ügyben. Tegyük gyorsan hozzá, hogy az országa feldarabolását éppen elszenvedni kénytelen ukrán vezetés érthetően érzékeny minden olyan kérdésre, amely valamiféle elszakadással kapcsolatos. De ez esetben nincs erről szó.
Az autonómia, önigazgatás szerte Európában a kisebbségek azon jogait jelenti, amelyek alapján törvényes keretek között az adott területen élők vagy a kisebbségekhez tartozók demokratikus módon döntenek bizonyos kérdésekben. E jog gyakorlásának szabályozását senki más nem alkothatja meg, mint az érintett állam törvényhozása. A döntés joga tehát kizárólag Kijev kezében van.
Az ukrán vezetés kissé eltúlzott reagálása azért sem indokolt, mert a kárpátaljai magyarságtól mindig távolt állt a radikalizmus. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nemrég egyezményt írt alá a vasárnapi ukrajnai elnöki megméretés nagy esélyesével, Petro Porosenkóval, amelyben a politikus a támogatás fejében egyebek mellett vállalja, hogy megválasztása esetén elősegíti a magyarok nyelvhasználati jogainak európai szabványok szerinti biztosítását, s közreműködik abban, hogy az ukrajnai közigazgatási reform során vegyék figyelembe a tömbben élő magyarság érdekeit, valamint váljon lehetővé az ukrajnai magyarok parlamenti képviselete. Valójában a közösségi jogokról és a magyar önigazgatás lehetőségéről történt megállapodás, még ha ezek a fogalmak nem is hangoztak el a tárgyalóasztalnál. Mi indokolja akkor Kijev félelmeit?
A magyar–ukrán kapcsolatok jók, Kárpátalja megye ukrán vezetőivel az együttműködés éveken át zökkenőmentes volt, s ma is az. Magyarország az ukrajnai válság kapcsán a lehető leghatározottabban foglalt állást az északkeleti szomszéd területi szuverenitása mellett és az orosz agresszió ellen.
Ukrajna függetlenségének kikiáltása óta az egyik legmegbízhatóbb szövetségesként számíthatott Magyarországra, és ez a helyzet azóta sem változott. Most sem, amikor a vereckei honfoglalási emlékmű megrongálásából és a magyarok gyalázásából sportot űző szélsőjobboldali Szabadság pártot is magában foglaló kormány van hatalmon Kijevben. Pedig nem akármilyen ellenérdekeltje van a magyar–ukrán jó viszonynak, Oroszország nemcsak szurkol, dolgozik is Kijev kétoldalú kapcsolatainak megtorpedózásán.
A választások előtt álló ukrán vezetés hibázik, tájékozatlan vagy rosszul taktikázik, ha veszélyt lát Magyarország nemzetpolitikájában. Ukrajnának jelenleg európai szolidaritásra van szüksége, s ezt meg is kapja, de abban senki sem lehet érdekelt, hogy a romokon ne egy demokratikus, a nemzeti kisebbségek jogait tisztelő állam épüljön újjá. A szolidaritás ez alól nem jelenthet felmentést.
