A kormányalakítást megelőző, a héten folytatott konzultációiról szólva – megerősítve, hogy nemzeti konzultáció is lesz majd a jövőben – kitért a Matolcsy György jegybankelnökkel folytatott megbeszélésre, amelyen az államadósság is téma volt. Utóbbiról kifejtette: az adósság mértéke csökkent, és jelentős vagyontárgyakat is vásárolt az állam, vagyis „az adósságunk súlya a vagyonunkhoz képest jelentősen változott”. Hozzáfűzte, hogy vannak olyan pénzek „raktáron”, amelyeket az év közben lejáró tartozásra fordítanak, és „akkor egy pillanat alatt javulni fog az államadósság helyzete”. Összegzése szerint ma az állam vagyonát és gazdasági erejét terhelő adósság aránya jelentősen kisebb, mint korábban.
Orbán Viktor hangsúlyozta: az a jó, „ha nem külföldiek felé vagyunk eladósodva, hanem a saját állampolgáraink felé”. „Miért kellene Smith úr zsebébe mennie a profitnak, ha egyébként az a kamat Kovács úr zsebébe is mehetne?” – tette fel a kérdést a miniszterelnök a magyar lakossági állampapír-állományra utalva.
A kormányalakítás ügyében elmondta: azért csak júniusban alakul meg az új kabinet, mert az emberek az országgyűlési választáson a folytatásra szavaztak, vagyis „ugyanaz az irány érvényes, ugyanazt a programot hajtjuk végre, és nagyrészt ugyanazokkal az emberekkel fogunk dolgozni”. Tervei szerint a május 25-ei európai parlamenti választást követő héten véglegesíti a már megkezdett megbeszéléseket új kormánya minisztereivel, „június 6-án a miniszterek listája készen áll”, két-három napra rá pedig teljes lesz az államtitkári lista is. Hozzáfűzte, van olyan személyi kérdés, amelyről már döntött.
Az EP-választásra rátérve a kormányfő úgy fogalmazott, hogy Magyarország az eredményei ellenére sem kapta meg a neki járó tiszteletet. Mint mondta, olyan magyar EP-képviselőkre van szükség, akik kiállnak Magyarország mellett.
A Jobbik erősödését jelző közvélemény-kutatási adatokat firtató kérdésre úgy válaszolt: „érdektelennek tartom ezeket a szempontokat”. Szerinte az a fontos, hogy milyen minőségű embereket küld Magyarország Brüsszelbe.
Hangsúlyozta továbbá, hogy a magyar parlamenti képviselők kétharmada „az európai közép erejéhez tartozik”, ezért „semmilyen szélsőség, sem jobbról, sem balról nem fog teret nyerni”.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!