Szaúd-Arábiában igen szigorúan ítélik meg a nemzeti lobogó bármilyen mértékű megsértését, mivel az iszlám legszentebb hitvallása olvasható rajta, amely önmagán túlmutatva szentté teszi a textíliát, amelyre nyomtatták, s azt megsérteni hazaárulással egyenértékű. Csakhogy a fekete zászló felhúzása nem a gyászt jelenti, hanem egy politikai irányvonal melletti szimpátiatüntetés. Azok oldalára álltak, akik Irakon épp viharként söpörnek végig.
Az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ISIL) tagjai fekete kezeslábasban vannak, zászlajuk is fekete, kicsit olyanok, mint egy rossz amerikai akciófilmben szereplő terrorista banda, amelyik mindent megtesz, hogy ne legyen szimpatikus a nagyvilág szemében. Moszul két hete van a kezükön, máris betiltották a dohányzást, ledöntöttek néhány szobrot, mert az ember ábrázolása az ő szemükben bálványimádás. Amolyan iraki–szíriai tálibok, nagy szakállal, mérgesen.
Csakhogy ez nem egy rossz amerikai akciófilm, hanem politika, ahol soha nincs jó és rossz, a kontúrok csak akkor ennyire élesek, ha a világosító úgy állítja be a reflektorokat. A hosszú és bonyolult nevű terrorcsoport nemrég még majdnem jó volt, amikor a szíriai elnök ellen küzdött. Kapott közvetett és közvetlen támogatást Nyugatról, bár tökéletesen vállalhatatlan volt, torzonborz harcosai büszkén törtek össze Szűz Mária-szobrot, s vigyorogtak elégedetten a vadonatúj terepjárón, csillogó fegyverekkel. A szír elnök azóta nem lett jó, csak a hangsúly tolódott el egy kicsit keletebbre, ahogy hirtelen megindult a fekete áradat. Az ISIL úgy tartja, hogy Kelet-Szíriában voltaképp győzött, az már az ő felségterülete, ahol a szigorú iszlám alapján megalkotta a kalifátust, és most jön Észak-Irak, hasonló sorssal. Moszul lakóinak egy része ráadásul azt mondja, a szakállasok nem is bántanak senkit, legalábbis egyelőre, ellentétben az iraki kormánnyal, amely látványosan nem tudta fenntartani a rendet, s nem is volt célja az ország egybentartása, csak a folyamatos harácsolás.
Sokkal egyszerűbb volna a világ, ha volnának jók és rosszak, s mindenki a típusának megfelelően fekete, illetve fehér ruhát viselne. Vélhetően amerikai, szaúdi, katari pénz van az ISIL sikerei mögött, de az sem lehetetlen, hogy valóban a levantei romantikusokat képezték ki a jordániai sivatagban amerikai katonák. Ezt persze Irán mondja, az ellenoldal, a Núri al-Máliki iraki miniszterelnökhöz kényelmetlenül közel álló regionális nagyhatalom, Damaszkusz védője, Basár el-Aszad elnök jóakarója. Teherán mindig nyíltan ellenezte a torzonborzok támogatását, no nem erkölcsi okokból, egyszerűen azért, mert azok mind ellene harcoltak, vagy legalábbis a hozzá közel állókat támadták.
A fekete sereg roppant gyorsan söpört végig Észak-Irakon, s kiderült, hogy ez az ország nem ország, s rejt még egy-két fordulatot ez a véres nyári dúlás. Barack Obama aggódva jelentette ki, hogy a harcok átterjedhetnek Jordániára is, amely tipikus önmagát beteljesítő jóslat, más se kell ilyenkor, mint belekeverni a térség stabilitásáról híres országát, hátha kissé megbillen az ottani trón. A Bagdadról már rég levált kurd kváziállam valahogy, sejtelmes módon kimaradt a viharból, sőt megszerezte magának Kirkukot. Amíg a harcok dúlnak, nem fog kiderülni, ki is szítja a tüzet, és a por leülepedése után sem lesz egyszerű rámutatni a felelősre. De biztos, hogy nem a fekete ruhások azok.
