Még akkor is így van ez, ha Lendvai Ildikó a diktatúra nagyhatalmú funkcionáriusainak hangvételét megidéző közleményben jogtalanságról meg „rekvirálásról” beszél a Kúria döntése kapcsán. Úgy véli, „a baloldali műhely munkája zavarta az üzemszerű történelemhamisítást, másrészt fájt a foguk az intézet értékes ingatlanjára”. Ha a kormánynak „fájt a foga” az ingatlanra, akkor hadd zsibogjon az a fájdalom egészen addig, amíg a kezelői jogot vissza nem vonják az intézettől. Ideje kiszellőztetni az egykori Igazságügyi Palotát. Lendvai Ildikó elvárja, hogy a „tudományos műhelyt” ne érje bántódás, vagyis kapja meg, ami jár neki, amiért szakszerűen gondozta és megőrizte az iratokat.
A Politikatörténeti Intézet a strasbourgi bíróságra is benyújtott egy keresetet a magyar állam ellen, mivel szerintük állami kisajátítás történt és ezért kártalanítás jár. Egymilliárd forintot követelnek az államtól, pont annyit, mint amennyit az MSZP hiteladósságként felhalmozott. A történelmi múltunkról szóló dokumentumokért akarnak milliárdos kártérítést kapni a szocialisták.
Vajon az utódpárt vállalja az erkölcsi és anyagi kártérítési felelősséget azokért a bűnökért is, amiknek a bizonyítékai ott hevernek a szakszerűen őrzött iratokban? Vagy csupán a rendszerváltáskor hirtelen gondosan eltüntetett pártkassza után a senki által törvényesen nem kért iratgondozás költségeire, az átadott iratanyag „eszmei” díjára tartanak igényt?
A szóban forgó archívum a Magyar Kommunista Párt, a Magyar Dolgozók Pártja, a Magyar Szociáldemokrata Párt, a Magyar Szocialista Munkáspárt, valamint más baloldali politikai és társadalmi szervezetek, szakszervezetek 1944–89 közötti időszakból őrzött iratanyagát tartalmazza. Vagyis a történelmünket, az életünket meghatározó döntések meghozatalának körülményeit dokumentálja. Az MSZP jogelődje a diktatúrában az állami élet egészét a saját irányítása alá vonta, sőt pártellenőrzés alatt tartotta a társadalmat is az ügynökhálózat kézi vezérlésével. A fontos állami intézkedéseket az állampárt vezető testületei készítették elő és döntötték el. Érthetetlen, hogy történhetett meg az, hogy jogállami keretek közt egy párt felügyelete alatt kezeljék az archívumot még 2014-ben is.
Erről az iratanyagról mondta az SZDSZ-es Pető Iván egy parlamenti vitában még 1991-ben, hogy „az MDP, MSZMP közhatalmi feladatokat is ellátó intézményként nem pártiratokat termelt, hanem a nemzeti vagyon részét jelentő, állami jellegű döntéseket is hozó, állami jellegű döntéseket türköző iratokat is”. Ugyanakkor az MSZP-s Gál Zoltán kijelentette: „ez az iratanyag egyszerre hordozza az elmúlt évtizedek tisztességes tudományos megismerésének, de a politikai bombák kellő időben való robbantgatásának lehetőségét is.” Ezért az MSZP „társadalmi és politikai kontrollt” akart teremteni az iratanyag kezelése, kutathatósága és nyilvánosságra hozatala felett, mert attól tartott, hogy „ennek az iratanyagnak a kapcsán az állampárt árnyéka esetleg hosszú ideig kísérteni fog”.
Bárhogy is történt: az állampárt árnyéka ma is kísért. A politikai bombák pedig már hosszú ideje nem a pártállami iratokból kigyűjtött kényes adatok miatt robbannak.
