Visztulagate

Két politikus beszélget a lengyel főváros egyik éttermének különtermében. Eszükbe sem jut, hogy lehallgatják őket.

Biztosan nem gondolt erre a tavaly nyáron Bartlomiej Sienkiewicz belügyminiszter, amikor éppen Marek Belkával, a nemzeti bank és a pénzpolitikai tanács elnökével költötte el estebédjét. Árulkodik erről szabad szájú beszélgetésük s annak tartalma is. Ugyanígy gyanútlanul tereferélt itt az azóta leváltott Slawomir Nowak közlekedési miniszter Andrzej Parafinowiczcsal, az állami pénzügyi felügyeletért felelős pénzügyminiszter-helyettesével vagy Donald Tusk helyettese, Elzbieta Bienkowska infrastrukturális és fejlesztési miniszter, illetve Pawel Gras volt kormányszóvivő, a Polgári Platform főtitkára, mint ahogy Radek Sikorski külügyminiszter is.

Csakhogy valakiket nagyon is érdekeltek ezek a találkozók, s mint a Wprost egy hete közzétette, Belka Jacek Rostowski pénzügyminiszter később megtörtént leváltásáért, valamint a jegybanktörvény módosításáért cserébe a jegybank pénzügyi támogatását ígérte az állami költségvetésnek, míg a volt közlekedési miniszter a felesége elleni adóvizsgálat beszüntetését szerette volna elérni, Sikorski pedig az amerikai védőpajzs éberséget elaltató hatásáról értekezett. Erre mondják, hogy rendkívül kellemetlen, s ilyenkor szokott az ilyen ügyekre mindig kényes nyugati világ felsikoltani, az érintettek pedig lemondanak. Beleértve Donald Tusk miniszterelnököt is, aki elismerte, hogy később értesült belügyminisztere beszélgetésének tartalmáról. Ezúttal azonban valahogy senki nem érzi úgy, hogy megbukott, s mint arról egyebek mellett az Egyesült Államok varsói nagykövetségének honlapja is árulkodik, hallgat a külvilág is.

A kormányfő a lehallgatás tényét a középpontba állítva igyekszik elterelni a figyelmet a beszélgetések tartalmáról, s arra hívja fel a figyelmet, hogy ez az első kísérlet 1989 óta, hogy illegális módszerekkel buktassák meg a kormányt. Az ügyben megbukott belbiztonsági szolgálat pedig magát nevetségessé téve a Wprost főszerkesztőjének laptopját próbálja lefoglalni, sikertelenül. Az újságíró-társadalom háborog, amiért 1989 óta először használták fel nyíltan a titkosszolgálatot a média ellen, az ellenzék pedig az érintettek lemondását követeli. A botrány egyre dagad, s egyre jobban rengeti nemcsak a kormány ez idáig stabilnak látszó hatalmát, hanem magát a lengyel politikai rendszert is. A politikai elit iránti bizalom megcsappant, a Polgári Platform támogatottsága 25 százalékra csökkent, míg az ellenzéki Jog és Igazságosságé 32-re nőtt, s így már maga Tusk sem zárja ki az előre hozott választások lehetőségét.

Áll tehát a bál, s joggal vetődik fel a kérdés, ki, kik állhatnak a lehallgatások mögött. Nem Lengyelországban lennénk, ha az elsők között ne merülne fel az orosz kéz lehetősége. Tény, hogy a sokak által az Egyesült Államok „európai trójai falovának” tekintett Varsó az ukrán válság kapcsán sok borsot tört Moszkva orra alá, de ugyanennyire érdekelt lehet ebben a Tuskékat gyűlölő Kaczynski pártja is, mint ahogy a kormányzásba belekényelmesedett PO-n belüli ellentétek ilyen feloldása sem zárható ki teljesen. A megrendelő kiléte talány, az azonban egyértelmű, hogy a Visztulagate néven elhíresült botrány a lengyel kormányzó eliten súlyos sebet ejtett, hiszen ha a kabinet kihúzza is a jövő őszi választásokig, a beszélgetések tartalma önmagáért beszél. Emellett az is tény, hogy hiába a sokéves stabilitás, a hatalomért naponta meg kell küzdeni.