A kiábrándulást csak erősítette, hogy a Fehér Ház ugyanúgy nem riad vissza a beavatkozástól, mint egykor a Kreml. Legfeljebb a stílus változott, a lényeg nem, ráadásul erről a mégiscsak értékelhető kifinomultságról is egyre inkább elfelejtkezett az egyedüliként a világpolitika színpadán maradt szuperhatalom. Az udvarias, de ellentmondást azért nem tűrő kérést lassan felváltotta a mindenkit kioktató agresszivitás. Sokszor már a baráti útmutatás is nyílt beleszólást jelentett a belügyekbe, míg a „gonosz tengelyéhez” tartozók egyenesen a katonai intervenciótól retteghettek. Washington érdekei egyaránt felülírták a nemzetközi jogot és a szuverenitást, így aztán Afganisztán vagy Irak megszállása a legelkötelezettebbek hitét is megingatta. A WikiLeaks-botrány, majd Edward Snowden kitálalása szertefoszlatott minden megmaradt illúziót.
Az amerikai álom bűvöletében szocializálódott Angela Merkel is, aki most azzal szembesülhet, hogy a „nagy testvér” a terrorizmus elleni harc leple alatt minden korábbinál kiterjedtebben figyel, kutakodik nemcsak az ellenségei, hanem a barátai után is. Lehallgatja még őt is, s mint a legújabb ügy bizonyítja, Európa első számú hatalmának titkosszolgálatában is vannak beépített emberei. A német szövetségi hírszerző szolgálat (BND) ugyanis közvetve megerősítette, hogy az Egyesült Államoknak kémkedett a napokban őrizetbe vett munkatársuk. A 31 éves férfi 2012 vége óta dolgozott az amerikaiaknak, és azóta több mint kétszáz dokumentumot juttatott el megbízóinak. Első számú feladata az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lelepleződött titkos megfigyelési programját vizsgáló német parlamenti bizottság munkájának nyomon követése volt. S történt e kémkedés azután, hogy Barack Obama személyesen ígérte meg, hogy leállítja a szövetséges vezetők lehallgatását. Úgy tűnik azonban, hogy Washington mindenekelőtt inkább e megfigyelés nyomait tüntetné el.
Rácsodálkozni minderre persze nem kell! Tisztában lehettünk vele idáig is, hogy a titkosszolgálatok szövetségi rendszereken belül is kémkednek, e lelepleződések mégis rossz érzésekkel töltenek el. S nem csak azért, mert szegényebbek vagyunk egy álommal. Ezen a csalódottságon már jó ideje túlléphettünk, az azonban csak a bizalmatlanságot növeli, hogy e figyelő tekintetek elől nem bújhat el Európa legerősebb állama sem. A klasszikus kémkedés mellett csak hab a Fehér Ház tortáján, hogy az öreg kontinens nyitott könyv még a mindent uraló amerikai internetes cégek előtt is. Ráadásul csak a tehetetlenség érzését erősíti Berlin teszetosza reagálása. Behívatták ugyan az amerikai nagykövetet, a politikusok azonban egymás után óvnak attól, hogy bárki is elhamarkodott következtetéseket vonjon le az ügyből. Mindezek fényében eltörpülnek a nemzeti szuverenitás további csökkentésére irányuló brüsszeli törekvések, hiszen egyre nyilvánvalóbb, hogy magát az Európai Uniót is külső erők terelgetik, mégpedig a saját érdekeik mentén. S nem vigasztal ez esetben az sem, hogy ezek baráti kezek, az pedig kimondottan elkeserítő, ahogyan Európa e megaláztatást és kiszolgáltatottságot viseli.
