Az ENSZ pártatlan politikai döntőbíráskodására eddig is hiába várt a frontvonal mindkét oldalán békét akaró többség, igaz, a több száz határozatból eddig egyetlenegyet sem tartottak tiszteletben. A 2005-ös izraeli kivonulás óta a mindössze 360 négyzetkilométernyi, izraeli blokád alá vont Gázai övezet a világ legzsúfoltabb börtönévé vált közel kétmillió fogvatartottal. A nyomor leírhatatlan, a munkanélküliség 80 százalékos, a jobb híján a föld alatt terjeszkedő zsebkendőnyi városállam kizárólag a nemzetközi segélyektől függ.
A most kitört háború szikrája három izraeli fiatal kegyetlen megölése volt, amelyre nem késett a válasz. Most több mint 1100 palesztin áldozatnál tartunk, többségében civil lakosok, gyermekek, míg a másik oldalon közel ötven katona vesztette életét. És egy jottányit sem kerültünk közelebb a megoldáshoz. A zsidó állam megalakulása óta megvívott háborúk egyetlen tanulsága, hogy ennek a konfliktusnak a rendezését nem lehetséges erőszakkal kikényszeríteni. A gázai „humanitárius katasztrófa” és az izraeli települések ismételt bombázása nemcsak a nemzetközi államközösség eredménytelenségét mutatja, hanem a Pax Americana kudarcát is.
Hiába kapott Nobel-békedíjat Anvar Szadat egyiptomi elnök (az életével fizetett érte), Menahem Begin korábbi izraeli kormányfő, majd Jasszer Arafat, a Hamász által bekebelezett Palesztinai Felszabadítási Szervezet egykori vezetője, Simon Peresz volt külügyminiszter és a szintén merénylet áldozatává vált Jichak Rabin izraeli miniszterelnök. Hiába vártunk a nagyhatalmak kiegyezésére, az Egyesült Államok diktálta 2002-es útiterv is semmivé foszlott. Az egyik oldalon újabb és újabb intifádát szerveztek, miközben Izrael nem állította le a zsidó telepek építését a palesztin területeken. A két független államot előíró útitervet ráadásul nem is az ENSZ-nek, hanem az Egyesült Államoknak kellett volna felügyelnie, annak a nagyhatalomnak, amely nyilvánvalóan maga is többször megsértette a nemzetközi jogot Irakban és Líbiában.
A kudarcot tetézi, hogy ma sokkal rosszabbak egy esetleges megegyezés feltételei, mint korábban. Izrael egy széthulló Szíriával, a környező államokba menekült szírek millióival és a társadalmilag és politikailag is instabillá vált Egyiptommal határos, miközben Irán önti a fegyvereket a káosz uralta térségbe, így Gázába is. Bibó István 1974-ben a nemzetek önrendelkezéséről írt tanulmányában az izraeli–palesztin konfliktus megoldását többek között a nagyhatalmak kiegyezéséhez kötötte, de látjuk, zsákutcába vittek az Egyesült Államok által egyedüliként diktált békefeltételek is. 2005-ben összesen hétezer zsidó telepesnek kellett elhagynia Gázát, amikor Jeruzsálem úgy döntött, egyszerűbb, ha kívülről veszi blokád alá az egész övezetet.
