Lineker tétele

Miért éppen – megint – Németország?

2014. 07. 14. 22:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ám a poén mögött érezni, érteni kell annak az esszenciáját is, amit Linekernek testközelből, a pályán is volt alkalma megtapasztalni. A németek valamiképpen erre a játékra termettek. Németország – eleinte csak mint NSZK – négy győzelemmel a világbajnoki örökrangsorban ugyan még mindig „csak” a második az ötszörös nyertes Brazília mögött, bizonyos tekintetben mégis az első. Egyedüliként nyolcszor jutott be a döntőbe – Brazília hétszer –, a legutóbbi négy tornán egyaránt érmet szerzett, ilyen sorozattal, kiegyensúlyozottsággal egyetlen válogatott sem büszkélkedhet. Az egyszerűen elképzelhetetlen, hogy a németek a Föld bármely sarkán vagy akár a Holdon bárkitől 7-1-re kikapjanak.

S látva ezt a magabiztosságot, igazságtalanok lennénk Németországgal, ha a 2014. évi világbajnokságot Brazília mérhetetlen fájdalmával, váratlan kudarcával azonosítanánk s ekképpen vésnénk be a sportág történelemkönyvébe. Ellenkezőleg, a brazilok, akik eddig joggal érezhették úgy, hogy a labdarúgásnak ők a felkent művészei, arra a felismerésre jutottak, nekik is van mit tanulniuk a legyőzőiktől.

A német rátermettséggel persze óvatosan kell bánni, érzékeny és toleráns mindennapjainkban a többi nép becsmérléseként is felfogható, ha egy nemzetet a többi fölé helyezünk. Szó sincs róla. Ám a labdarúgás szépsége egyebek között abban mutatkozik meg, hogy nem elég gyorsan futni, ördöngösen cselezni, a labdával tökéletesen bánni, az egyéni készségeken és képességeken felül olyan lelki, fizikai adottságok is szükségeltetnek, a társadalmi, gazdasági háttérről már nem is beszélve, amelyeket összességében a németek kiválóan hangolnak össze.

Nem német játékos lett a torna gólkirálya, sem a legjobb játékosa, sőt, az első tízbe sem feltétlenül kellene beszavazni egyetlen németet sem, de csapatként a német volt a legerősebb. S nem egy-egy meccsen, hanem az egy hónapon át tartó torna egészét tekintve. S talán ez a legkeményebb próbatétel, amellyel egy válogatottnak a világbajnokság alatt meg kell birkóznia. A kimerítő klubidény után az olykor egymásra féltékeny futballistákat a felkészülés időszakával együtt majd két hónapon át együtt, erejüket, lelkesedésüket pedig fenntartani.

A német tervszerűség, állhatatosság abban is megmutatkozik, hogy Joachim Löw csupán a tizedik szövetségi kapitány a Nationalelf történetében, pedig közvetlen elődje, Jürgen Klinsmann – miként Erich Ribbeck – csak két évet volt hivatalban. A kapkodás, miként számos ellenpélda mutatja, nem vezet sehová.

A német hatás Magyarországon is az élet számos területén megmutatkozik. Arra lenne jó választ találni, hogy az ott sikeres modellt legalább a labdarúgásban miért nem tudjuk olyan mértékben adaptálni, hogy mondjuk minden harmadik világbajnokságra kijussunk. Pedig futballban nem indultunk leküzdhetetlen hátrányból, sokáig éppen úgy hittük, hogy a labdarúgást nekünk találták ki.

Ám a kezdeti lendületünk kifulladt, beálltunk a németeket tisztelők, irigylők, utánzók vegyes, mégis egységes táborába, s ma már legvérmesebb álmainkban sem merünk arra gondolni, hogy Gary Lineker tételét éppen mi dönthetnénk meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.