Átalakuló egyensúlyok

Az iráni–amerikai kapcsolatok normalizálódását nyugtalanul figyelik a Perzsa-öböl Teherán erősödésében ellenérdekelt monarchiái és Izrael is.

Az Iraki és Levantei Iszlám Államot kihirdető dzsihadisták sikereire felemelte a fejét a világ közvéleménye, azonban a legtöbben inkább csak az amerikai szerepvállalás újabb közel-keleti kudarcát látták meg benne. Ez meg is felel a valóságnak, csakhogy az iszlám szélsőségesek előretörése a térségen túlmutató geopolitikai mozgásokat is generált. Mindenekelőtt Irán és az Egyesült Államok közeledését. Az iszlám radikálisok éppen Irak egyik északi városának bevételét ünnepelték, amire az iráni elnök politikai tanácsadója, Hamid Abutalebi azzal reagált, hogy ma mindössze két ország, Irán és az Egyesült Államok képes fellépni e régiót destabilizáló veszély ellen. John Kerry amerikai külügyminiszter sem vetette el az együttműködés lehetőségét, amelynek immár nemcsak politikai, de katonai téren is határozott jelei vannak. Mind Washington, mind pedig Teherán befolyásos tanácsadókat küldött Bagdadba a kormány megsegítésére.

Az iráni–amerikai kapcsolatok normalizálódását nyugtalanul figyelik a Perzsa-öböl Teherán erősödésében ellenérdekelt monarchiái és Izrael is. Míg utóbbi atomfegyverének kifejlesztésében, addig az öböl országai a szankciók feloldásában s az iráni olaj világpiaci megjelenésében látnak veszélyt. Mindkét eshetőség megerősítené Irán regionális hatalmi pozícióit. Ráadásul az olajár esése gyengítené a nagy exportálókat, amelyek kimondottan nyertek az iraki bizonytalanságon, hiszen a fekete arany egy hónapja a hordónkénti 112 dollárral hároméves csúcsot döntött.

Ezek a kilátások nemcsak Szaúd-Arábiát, hanem az egyéb problémákkal is küszködő Oroszországot is nyugtalanítják. Ezért az elmúlt években Amerika egyik legbiztosabb szövetségeseként számon tartott Rijád éles fordulattal Moszkvához kezdett közeledni. A nyár elején Szocsiban találkozott Vlagyimir Putyinnal és orosz kollégájával a szaúdi külügyminiszter, majd alig egy hónap múlva Szergej Lavrov utazott Szaúd-Arábiába, ahol a külügyek irányításában meghatározó három legbefolyásosabb trónörökösjelölttel tárgyalt. Erre az aktivitásra az olajár 100 dollár felett tartása mellett okot adhatott a szíriai helyzet és a már említett iráni– amerikai közeledés is. Rijád már tavaly nyáron is alkut ajánlott Moszkvának, a hírszerzést irányító Bandar bin Szultan vizitjét azonban orosz részről annak ellenére látszólagos érdektelenség fogadta, hogy a vendég nemcsak komoly, 15 milliárd dolláros fegyverüzletet és kedvezményes hitelt ajánlott, de azt is, hogy nyomást gyakorol a Gazpromnak egyre több fejtörést okozó Katarra a cseppfolyósított földgáz európai exportja kérdésében.

Az ukrán válság nyomán lehűlt orosz–amerikai viszonyt látva mások mellett Rijád is lehetőséget látott Moszkva közelítésére. A korábban a Közel-Kelet több konfliktusának stabilizálásában is az Egyesült Államokkal együttműködő Oroszország most azt kockáztatja, hogy felborítva a jelenlegi egyensúlyt még inkább magára vonja Washington haragját. A Fehér Ház sokak szerint már az orosz közvetítés kiesésére készülve erősítette informális kapcsolatait Iránnal, a Hezbollahhal és Aszad rendszerével is.

A jelenlegi mozgás, az átalakuló koalíciók azonban nemcsak a Közel-Kelet stabilitására, hanem a világban egyre nehezebben őrzött erőegyensúlyra is hatással lehetnek, s ennek a bizonytalanságot növelő újraformálódása elengedhetetlenül katonai és politikai konfliktusokat provokál.