Az Európai Parlament egyébként nemes intézmény, az Európai Unió legdemokratikusabb testülete, amelynek tagjait közvetlenül választják meg a tagállamok választópolgárai. Mindez sajnos azt is jelenti, hogy egyben a legirrelevánsabb intézmény is, eltörpül az állam- és kormányfőkből álló, az Európát érintő legfontosabb kérdésekről döntő és a stratégiai irányvonalat meghatározó Európai Tanács, vagy az uniós törvényeket alkotó és azok betartását felügyelő Európai Bizottság mellett. A bizottság a parlamenttel szemben egyáltalán nem demokratikus, tagjait a tagállamok kormányai jelölik, a legfontosabb pozíciókat a nagyhatalmak emberei kapják meg, a bizottság elnökét pedig végső soron Németország választja ki, francia egyetértéssel, angol belenyugvással, a többiek véleményének figyelmen kívül hagyásával.
Így néz ki Európában az a politikai játszma, amelyben az Európai Parlamentnek nem osztanak lapot. E kisebbrendűségi komplexusból adódó nagyravágyással magyarázható az a fajta fellépés, ami a parlamenti képviselőket jellemezte az elmúlt napokban a biztosjelöltek meghallgatásain. Bár a vártnál jóval higgadtabban viselkedtek, a Navracsics Tibor meghallgatásán részt vevő képviselők nem mulasztottak el egyetlen alkalmat sem arra, hogy jajveszékelve emlékeztessék a világot az európai közvélemény egyik legnépszerűbb témájára, a magyarországi „jogtiprásokra”. A látszólag teljesen felkészületlen baloldali, liberális és zöldpárti politikusok negyedjére, ötödjére, hatodjára is feltették az unalomig ismételt kérdéseket: mi van a sajtószabadsággal, a civilek vegzálásával, a kisebbségekkel, ilyen körülmények között hogyan bízhatnak meg Navracsics Tiborban? Egy német képviselő – a hatást fokozandó – még arra is vette a bátorságot, hogy megkérdezze, mikor lesz kötelező olvasmány Magyarországon a Mein Kampf. A brüsszeli intézményben zajló beszélgetés olyan érzést keltett, mintha a kérdésfeltevések lennének a fontosak, nem az azokra adott válaszok. Noha éppenséggel ez lett volna a
meghallgatásnak a lényege.
Az elmúlt napok meghallgatásai sajnos nem a lényegről szóltak, a szakmai kérdésekről, Európa jövőjéről, a megoldandó problémákról. Egy politikai játszmának lehettünk a szemtanúi, a tagállamok és az európai pártcsaládok ideológiák szerint zajló csatározásának, a gazdasági érdekek és gazdaságpolitikai elképzelések ütközésének, illetve annak az igyekezetnek, hogy egyes biztosjelölteket nyilvánosan megalázzanak, csak azért, mert egy bizonyos, sokak számára éppen nem túl kedves tagállam delegáltjai. Cirkuszi mutatványt láthattunk. Az Orbán-kormány jelölhetett volna akárkit az Európai Bizottságba, garantálható, hogy nem részesült volna szívélyes fogadtatásban.
Hogy Navracsics Tibornak mi lesz a sorsa, elfogadják-e jelölését az európai parlamenti képviselők, netán másik poszt betöltésére javasolják, néhány nap múlva eldől. Azt azonban leszögezhetjük, hogy a döntést nem szakmai érvek alapján hozzák meg.
