De a kés csak kés marad. Ha azt írják a jelentésben, hogy „kihallgatási technikák”, az nem különbözik a lefogott gyanús személy agyba-főbe verésétől. A bűnlajstrom szerint a verőlegények alacsonyan képzett szakemberek, azaz igazi izomagyú nehézfiúk, s az említett technikák egyike-másika az őrizetes halálát is okozta. Szolzsenyicin a Gulág-szigetcsoportban nagyon részletesen leírja a különböző kihallgatási technikákat, amelyek egy része azt eredményezte, hogy a gyanúsított személy elhunyt, majd azt vezették be a naplóba, hogy hirtelen felszökött a vérnyomása, vagy eltitkolt cukorbetegsége miatt végződött ilyen szomorúan az eset. Igen ám, de az a könyv a hatvanas éveket megelőzően a Szovjetunióban történt szörnyűségekről regél, nem a XXI. század Amerikájáról. Moszkva akkoriban azt hirdette, hogy míg ő figyel az emberre, amely ugye a legfőbb érték, addig az Egyesült Államokban kizsákmányolják a munkásokat, és verik a feketéket. Utóbbi azért volt fontos eleme a szovjet propagandának, mert ez biztos nem volt igaz a Szovjetunióra, fekete bőrű lakosság híján.
2014 végén pedig az derül ki, hogy az Egyesült Államok tényleg alkalmaz kínvallatást, néha megölik a smasszerek a gyanúsítottat, akire semmit sem sikerült rábizonyítani, s a vizsgálat megállapítja, hogy a CIA brutalitása egyáltalán nem volt hatékony. Pontosabban arra volt kiváló, hogy az egész világon újabb fekete pontot véssenek az emberek Washington neve mellé. Jaj, hol van az a régi, szeptember 11-e előtti, kedves, dinamikus és befogadó Amerika? Mivé tette ez a közel másfél évtized az Egyesült Államokat? A republikánusok – akiket nem fenyeget az a veszély, hogy bíróság előtt feleljenek a jogállamhoz méltatlan vizsgálatok miatt – azt mondják, életeket mentettek a kihallgatásokkal. Erre hivatkozott George Bush is négy évvel ezelőtt, aki szerint megvédte Amerikát, s elnökként ez is volt a feladata. A felelősséget azonban nem lehet elvitatni, s akármennyire is az al-Kaida gyengítését hozzák fel saját védelmükre, ez egyszerű menekülőút. A CIA kínzásaiért az egész ország viseli a felelősséget, nem csak a névtelen kihallgatók, nem csak a politikusok. Az al-Kaida gyengítése pedig abban talán tetten érhető, hogy ma alig hallani az egykor rettegett terrorhálózatról, ám annál többet olyan szervezetekről, amelyek hajszálpontosan ugyanazokat az elveket vallják, mint Oszama bin Laden, a szellemszerű, nagy szakállú anti-Mikulás egykori csoportja, csak ma már amerikai zsoldban vannak, mégpedig a nemzetbiztonság érdekében. Mindent meg lehet magyarázni, főleg onnan felülről, hiszen a szavakkal kiválóan bánó tisztviselőkkel, jogászokkal és beszédírókkal állunk szemben. De semmi sem menti fel a felelősség alól a mindenkori amerikai kormányzatot, mert olyan irányba viszi az országot, ahová senkinek se szabadna mennie, vallástól, bőrszíntől, nemzettől függetlenül. Ha ugyanis Amerika, a szabadok hazája és a bátrak otthona hivatalos formában agyonverhet valakit vádemelés nélkül, s utólag meghamisíthatja a jelentést, akkor Afganisztántól a Zöld-foki Köztársaságig bárki megteheti ezt, kizárólag saját erkölcsi tartásán múlik, hogy megteszi-e.
