Többéves mélypontra csökkent az üzemanyagok ára az elmúlt hónapokban. A benzinért szeptember elején még átlag 420 forintot kellett literenként kifizetni, míg most 320 forint körüli árral is találkozunk. Erre legutóbb 2010 végén volt példa. Ha a gázolaj ármozgását nézzük, akkor hasonló folyamatot látunk. A dízel átlagára literenként mintegy 344 forint, ami a négy évvel ezelőtti időket idézi. A háttérben az olajár esése áll, amely több szempontból kedvező hatással jár. Ha olcsóbb az üzemanyag, akkor a családoknak több pénzük marad más fogyasztási cikkek vásárlására, ráadásul a vállalatok költségei is csökkennek. Mindez összességében támogatja a gazdasági növekedést is. Számítások szerint, ha tartósan 60 dollár körül alakul az olaj hordónkénti ára, az fél százalékponttal emelheti a bővülés mértékét.
Ilyenkor a politikusok dolga is könnyebb, hiszen nem kell olyan sajtótájékoztatókat tartaniuk, amelyeken igyekeznek megnyugtatni a lakosságot, hogy az egekbe emelkedő üzemanyagköltségek átgyűrűző hatására a kormány is figyel. Nem kell bizonygatni, hogy amit lehet, igyekeznek megtenni, még akkor is, ha túl sok lehetőség nem áll rendelkezésre. Három évvel ezelőtt, 2012 januárjában pont ez történt. Akkor a jelenlegi helyzettel szemben emelésekről szóltak a hírek, a benzin és a gázolaj ára egymás után döntögette a történelmi csúcsait. Abban az időszakban többen átnyergeltek a tömegközlekedési eszközökre, az ellenzéki pártok pedig igyekezték meglovagolni a romló hangulatot, és lépéseket sürgettek a drágulás visszafogására. Megszólaltak a gazdasági érdekképviseletek, vállalkozói szövetségek is. A fuvarozók akkor arról beszéltek, hogy elkerülhetetlen az áremelés, miután költségükben 40 százalékot az üzemanyag tesz ki. A pékek arról panaszkodtak, hogy az utóbbi időben a liszt és az üzemanyag árának növekedése 10–30 százalékos önköltség-növekedést okozott a sütőiparban. Most, hogy évek óta nem látott szintre süllyedt a benzin és a gázolaj ára, és várhatóan az olajárak egyhamar nem emelkednek újra az egekbe, feltehető a kérdés: miért nem hallani a fentiekkel ellentétes jelzéseket? Miért nem hat a másik irányba is ugyanolyan mértékben az üzemanyagárak változása? Ilyenkor, úgy tűnik, nem annyira számít, hogy mennyit kell fizetni a hajtóanyagért.
A fuvarozók szerint szó sem lehet díjcsökkentésről, mert a vállalkozások egyéb költségei jelentősen emelkednek, és már sorolják is, hogy a kormány intézkedései mi mindent drágítanak. Rogán Antalt, a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnökét pedig arról okosította ki tegnap a pékszövetség elnöke, hogy a gázolaj csak 3 százalékot jelent a sütőipar 18–20 százalékos logisztikai költségeiben. Ráadásul az átadási és a kereskedelmi eladási ár között igen nagy a különbség. Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének ügyvezető igazgatója szintén azt ecsetelte, hogy az önköltség kis hányadában játszik szerepet az üzemanyag, ellenben a minimálbér-emelés, az útdíj, az áruellenőrző rendszer és társaik többletköltséggel járnak. Mindez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy senki még csak hallani sem akar az árak csökkentéséről. Ebből valóban az a kép rajzolódik ki, hogy az üzemanyag leginkább akkor befolyásolja hazánkban az árak alakulását, ha drágul. A kormány ezért joggal kezdett vizsgálódni. Tegyük hozzá, ezzel ingoványos talajra is lépett, hiszen a piacgazdaságban nincsen olyan árszabályozó hatóság, amely beavatkozhatna a piaci folyamatokba. Ezzel együtt érdemes tisztázni a kérdést, ám ne feledjük: összességében csökkentek tavaly a fogyasztói árak, míg az idén mérsékelt inflációval lehet számolni.
