A napokban ugyanis egyértelműen bebizonyosodott, hogy a devizahitelesek több száz milliárdos tehernövekedésének megakadályozásánál jóval nagyobb veszélyt is elhárított a kabinet, amikor néhány éve felszámolta a kötelező magánnyugdíj-pénztári rendszert, amely még nyomokban sem tartalmazott valódi öngondoskodásra utaló jegyeket. Ezen állításunkban még nem is lenne semmilyen újdonság, hiszen lapunk már 2010 előtt is tényfeltáró cikkekben hívta fel a figyelmet, hogyan verik át ügyfeleiket a főként multinacionális pénzintézmények fióklerakataiként működő magánkasszák.
A Közép-Európára adaptált kötelező rendszer felszámolása előtt sokat írtunk a várható, hosszú távú gazdasági és politikai kockázatokról is. Magyarul arról, hogy kísérleti nyulak voltunk egy olyan piramisjátékban, amelynek végén semmilyen garancia nem volt egy jövőbeli tisztességes nyugdíjra. Ezt igazolta a tizen-egynéhány éves működésük alatt elért „eredmény”, amely a legtöbb esetben csak az inflációt követte. A balliberális oldal – köztük azok az újságírók, akiket nem csak erkölcsileg támogatott a magánkasszák mögött álló pénzügyi lobbi – viszont mindig azzal érvelt, hogy a több évtizedes működés alatt sikerülhet kiköszörülni az olyan csorbákat, mint például a 2008-as válság, amikor a megtakarítások akár 20–30 százalékot is veszítettek értékükből. A kötelező magánkasszák lelkes támogatói arról persze mindig hallgattak, mi történik akkor, ha nem egy, hanem akár több ilyen gazdasági válság is összejön az évtizedes befizetési időszak alatt, ne adj’ isten valaki épp egy ilyen hullámvölgy után megy nyugdíjba.
Ezek az érvek azonban csak elméleti szinten ütközhettek, hiszen az annak idején a Világbank jóváhagyása mellett elindított közép-európai emberkísérletben csak beszedték a pénzt, kifizetések még sehol sem történtek. Egészen idáig! Januárban ugyanis nagyjából háromezer szlovák nyugdíjas kapta kézhez időskori ellátását az új rendszer szerint. Az eredeti elképzelés alapján a teljes nyugdíj felét az állami, másik felét a magánkasszák állták volna, de utóbbiak végül messze elmaradtak ettől a vállalástól. Így a második pillérből tervezett átlagos 200 euró helyett sokan havi 8–12 eurónak megfelelő összeghez (2500–3700 forint) jutottak, a szerencsésebbek akár 30 eurót (9–10 ezer forint) is zsebre tehettek a magánkasszáknál fialtatott megtakarításaikból
Szégyen! Akár én is fogalmazhatnék így a kialakult helyzetről, de megtette ezt északi szomszédunk miniszterelnöke is, aki a héten bejelentette, újból (2008 óta harmadik alkalommal) megnyitják a visszalépés lehetőségét a színtiszta állami rendszerbe. Robert Fico azt mégsem mondhatta, hogy „meneküljön, ki merre lát, ha elfogadható nyugdíjat akar kapni”. Mert illúzióink ne legyenek: az állami nyugdíjrendszerekből származó ellátásból sem fognak dőzsölni a jövő magyar, szlovák, cseh vagy lengyel nyugdíjasai, de nem is filléreknek megfelelő euróval fogják kiszúrni a szemüket. A tisztes nyugdíjas élethez szükséges öngondoskodási formák támogatása pedig a mindenkori kormány kötelessége. Miként a kötelező magánkasszákhoz hasonló tisztességtelen rendszer felszámolása is az volt. Akinek pedig ez továbbra sem tetszik, annak egy klasszikust idézve, persze nem komolyan, azt is tanácsolhatnánk, „el lehet menni”.
Akár Szlovákiába, tízeurós nyugdíjért.
