Ha pusztán azt nézzük, hogy a szabad kereskedelmi egyezmény az áruk, a szolgáltatások piacra jutásának javítását, a beruházások szabályozási akadályainak lebontását és a felek közötti együttműködés erősítését segíti majd elő, akkor valóban szépen csengő célokról beszélünk. Érdemes azonban a körvonalazódó tervek mélyére nézni. Igaz, ez nem egyszerű, hiszen a tárgyalások iratait harminc évre titkosították, ami a demokrácia csődje. Azért így is kiderült egy-két olyan elképzelés, amelyek döbbenetes következményeket sejtetnek.
Csúnya világot sejtet, ha a multinacionális vállalatok pellengérre állíthatják a kormányokat. A tervezett szabad kereskedelmi egyezmény leginkább vitatott passzusa pont ezt tenné lehetővé. Így az unióban befektető amerikai cégek beperelhetnék a tagállamok kormányait, ha azok – például a lakosság védelméért egészségügyi, fogyasztóvédelmi vagy környezetvédelmi céllal – olyan jogszabályokat hoznak, amelyek veszélyeztetik a nyereségüket. Természetesen adott esetben az európai társaságok is perelhetnék az Egyesült Államok kormányát, ám ez kevés vigaszt jelent.
A mamutvállalatok gőzerővel dolgozó lobbistái nem véletlenül kardoskodnak a „befektetővédelem” mellett, az ugyanis a félelmek szerint egyoldalúan a multinacionális vállalatokat védené, sértve a tagállamok függetlenségét. Megeshetne például, hogy a verespataki beruházó cég rákényszeríthetné Romániára a cianidos technológiájú aranybánya működésének engedélyezését. Fel lehet tenni azt a kérdést is: mi lesz azokkal a technológiákkal, amelyek a tengerentúlon legálisak, ám az unióban nem? Elég csak az amerikai állattenyésztésben gyakorolt hormonkezelésre gondolni, vagy éppen a génmódosított növények termesztésére. Mindez Európában is szabad utat kap a megállapodással? Ha Magyarország ragaszkodik a GMO-mentességhez, akkor választott bíróságok előtt kell védenie az érdekeit az amerikai óriáscégekkel szemben?
Mindezek rendkívül fontos kérdések, hiszen hatással vannak a mindennapi életünkre. Ezért jó, hogy tegnap vitanapot tartottak a magyar Országgyűlésben a tervezett egyezményről. Ott az is jól látható volt, hogy a pártok megosztottak a kérdésben. Az LMP és a Jobbik elutasítja a megállapodást, szerintük az egyezmény a „gyarmatosítás” utolsó lépcsőfokát jelenti. Tán az sem meglepő, hogy a DK teljes mellszélességgel kiállt az egyezmény mellett, míg a szocialisták kevésbé egyértelműen fogalmaztak. A kormánypárt inkább a megállapodás lehetséges előnyeit hangsúlyozta, és azt, hogy a kabinet csak a magyar érdekeknek megfelelő egyezményt támogat.
Ez mind szép és jó, ám nem ártana jóval többet beszélni a nyilvánosság előtt a világ legnagyobb szabad kereskedelmi övezetéről, amelynek, ha létrejön, Magyarország is része lesz. Inkább erről kellene konzultációt indítani, mint a hamvába holt internetadóról. Túl sok idő nincs, az Európai Unió és az Egyesült Államok az év végéig szeretné tető alá hozni a megállapodást, amelyet – legalábbis az ígéretek szerint – a nemzeti parlamenteknek jóvá kell hagyniuk. A kormánynak mindent meg kellene tennie, hogy a lakosság is tisztában legyen azzal, adott esetben mit támogatnak a döntéshozók vagy mit utasítanak el.
