Lehet, hogy a forradalmat nem is csinálni kell, hanem spontán alakul az a maga természetes, organikus voltában, de az is lehet, hogy az igazi forradalmat jéghideg, érzelmeket és érzékenységeket félresöprő racionális számításokkal kell előkészíteni. Százhatvanhét évvel ezelőtt az a néhány tucat pesti fiatalember sem tudta, hogyan kell forradalmat csinálni. Csak azt tudták biztosan, hogy forradalomra van szükség, s ha ők nem próbálják kirobbantani, akkor helyettük senki más nem teszi meg. Volt hozzá elszánásuk, bátorságuk, lelkesedésük, hitük, meggyőződésük. Nem volt forgatókönyvük, részletes tervük, még határozott elképzelésük sem.
Két kéziratos papírlapjuk volt minden fegyverzetük, azokat lobogtatták, mint valamely szablyát. Az egyik lapon a „magyar népnek tizenkét pontban foglalt kívánatait” olvashatták, a másikon Petőfi versét, a Nemzeti dalt. Petőfi március 12-én este ígérte meg, hogy olyan dalt ír, hogy meg fog tőle mozdulni az egész ország, még ezek a komisz pesti németek is. 14-én délután mutatta meg egy ifjú jurátus barátjának, Szikra Ferencnek. Holnapra nekem is van egy meglepetésem – dicsekedett Petőfi, és előhúzta a kéziratot. „Rajta magyar, most vagy soha!” Szikra Ferenc, akinek poétai készségeiről nincsenek információink, végrehajtotta a magyar irodalom egyik legnagyszerűbb korrekcióját. A magyar nemzetet elébb talpra kell állítani, csak azután jöhet a rajta! – mondta félénken, mert Petőfi nem tűrte még a jogos kritikát sem. Ám ezúttal szinte hálás volt az ellenvetésért. 14-ről 15-re virradó éjszaka korrigálta a magyar nemzeti öntudat egyik meghatározó erejű és jelentőségű verssorát.
Ezzel a két kézirattal indultak el forradalmat csinálni. Hogy mennyire nem volt előre elhatározott tervük, tulajdonképpen elképzelésük sem, azt jól példázza, hogy oda-vissza többször is megtették a mai Semmelweis utca és Egyetem tér közötti útvonalat, azaz elvonultak a Landerer és Heckenast nyomda előtt, mire eszükbe jutott, hogy be kellene menniük kinyomtatni a két kéziratot. Talán az öreg, rutinos „polizei agent”, rendőrségi besúgó Landerer sejtett meg valamit a forradalom lényegéből, mert ő már az előző délután városi mozgolódásaiból kikövetkeztette, hogy hamarosan rebellis hangú nyomtatványok készítését követelik majd tőle, s március 14-én alaposan bespájzolt papírból. Másnap a szintén rendőrileg bekötött Heckenast úr angolosan távozott, amikor rájött, hogy a tömeg immár a nyomdába igyekszik, de Landerer nyugodt maradt, sőt javaslatával, miszerint a cenzúra engedélyével nem rendelkező ifjak a nép nevében foglaljanak le egy sajtót, nagyon lendített a forradalom elakadni látszó szekerén.
Nekünk, magyaroknak, minden esetlenségével és esetlegességével, bizonytalanságával és büszke ragyogásával az a 167 évvel ezelőtti marad az igazi forradalom. Még akkor is, ha 1848 kora nyarán már azt hirdették egyes elkötelezett hívei, hogy a forradalom nem március 15-én Pesten született, hanem március 3-án Pozsonyban, Kossuth beszéde nyomán.
A forradalmat többnyire kevesen vívják, sokan érzik sajátjuknak, de szerencsére mindenkié.
