Az Igazságügyi Minisztérium törvénymódosítási tervezete szerint a jövőben nem minősülne bűncselekménynek, ha egy egészségügyi dolgozó utólag fogad el valamilyen juttatást egy pácienstől, aki ezzel az elégedettségét kívánja kifejezni. Bűncselekménynek minősülne ugyanakkor, ha az orvos az egyébként ingyen járó ellátást valamilyen juttatáshoz, hálapénzhez kötné, vagyis előre pénzt kérne a műtétért. Egyes szakemberek szerint szomorú üzenete van a tervezett módosításnak, az ugyanis a nyílt beismerése lehet annak, hogy az állam rövid időn belül képtelen olyan mértékű fizetésemelést adni az orvosoknak, amellyel megfékezhető lenne az egyre ijesztőbb méretű orvoselvándorlás. Húsz-harmincezer forintos bérkorrekciókkal nem lehet rendezni a helyzetet, amikor máshol az itteni fizetés többszörösét keresik meg a magyar orvosok.
Pedig kevés dolog lehet fontosabb egy ország számára, mint hogy megtartsa a legjobb orvosait. Őket kellene a társadalom legstabilabb polgáraivá tenni annak érdekében, hogy minden egyes ember biztonságban érezhesse magát a saját hazájában. Ha egy orvos évtizedekig dolgozik ugyanabban kórházban, az növeli az emberek bizalmát, megkönnyíti a munkát, és csökkenti a hibázási lehetőséget is. Különösen drámai a háziorvoshiány. Lapunk már hét éve arról írt, hogy hamarosan 3000-3200 új háziorvosra lesz szükség, a 6800 háziorvosi körzetben dolgozó orvos kétharmada ugyanis már elmúlt ötvenéves. Idén az Országos Egészségbiztosítási Pénztár már pályázattal vadászott szakembereket a tartósan üres praxisok betöltésére. Aki elvállalt egy ilyen körzetet, hat- és tízmillió forint közötti támogatást kapott. Ennek ellenére annyira kevesen jelentkeztek, hogy a 170 üres praxisból csak 41-et sikerült betölteni, így az erre szánt keretnek csupán a töredékét tudták felhasználni.
A hálapénz legalizálása hosszú távon mind az állam, mind az egyén érdekei ellen hat. Ijesztő történeteket hallani szakemberi körökből arról, az orvosok mit meg nem tesznek azért, hogy több paraszolvenciához jussanak. Az enyhébb eset, amikor az orvos az indokoltnál többször rendeli vissza azokat a betegeket, akiktől hálapénzt remél, hogy a beteg úgy érezze, megkülönböztetett figyelmet kap. Egyesek szerint az is előfordul, hogy olyan betegeket is megoperálnak, akiknél a javulás más módszerrel is elérhető lenne. Műtét esetén ugyanis szinte mindenki a zsebébe nyúl. Azt is rebesgetik, hogy a hálapénz reményében bizonyos pácienseknél a legegyszerűbb rutinműtéteket is a legelismertebb orvosok végzik, holott ezeket a beavatkozásokat elvégezhetnék a fiatalabb szakemberek is. Az indokolatlan beavatkozások nemcsak a betegek zsebéből vesznek ki felháborító módon pénzt, de az állami egészségügyi rendszert is tovább terhelik.
Az elvándorlás megfékezésére az egyetlen, erkölcsileg elfogadható mód a drasztikus, a száz százalékot is jelentősen meghaladó fizetésemelés lenne, ami nyilván hatalmas pénzügyi terhet jelentene az államnak, ám a szakemberek szerint korántsem elviselhetetlent. A magyar orvostársadalom ugyanis csupán 25-30 ezer fős, amely esetében – ha társadalmi áldozatvállalással is, de – ki lehetne gazdálkodni egy jelentős, valóban perspektívát adó béremelést. Ez azonban évtizedek óta nem történik meg, és az igazságügyi tárca törvénytervezete arra utal, most sem lesz ez másképp. Úgy látszik, egyetlen kormány sem meri vállalni azt a társadalmi konfliktust, amely egy ilyen drasztikus emeléssel járna, hiszen akkor joggal lépne fel béremelésért az összes többi ágazat, így például a pedagógusok mellett a szociális dolgozók százezer fős tábora, akik még a magyar átlagbéreket tekintve is megalázóan keveset keresnek. Pedig az utolsó órában vagyunk.
