Olyan erkölcsi dilemma, amely megosztja a közvéleményt, hívőket és nem hívőket egyaránt, hiszen míg az Egyesült Államokban – legalábbis annak egyes tagállamaiban – bevett gyakorlat, addig a jóval szekulárisabb Európában már régen lekerült az asztalról. Hogy aztán a mondásban szereplő csizmához hasonlóan időről időre visszakerüljön oda.
Az utóbbiban pedig kiemelt szerepet játszik a politika. Vajon lehet-e politikai vitát folytatni a halálbüntetésről? Érdemes-e egyáltalán politikai kérdéssé tenni? Miután a miniszterelnök pécsi látogatása során újra bedobta a köztudatba ezt a fajsúlyos témát, Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője sietett leszögezni, hogy a halálbüntetésről folytatott vita legitim, mivel Magyarországon csak az Alkotmánybíróság döntött erről, és senki sem kérdezte meg az embereket. Könnyű lenne lecsapni a magas labdát, hogy ha a nép közvetlenül nem is, a parlament azért – beleértve Rogán Antalt – 2004-ben csak megszavazta a római egyezmény kiegészítő jegyzőkönyvét, amely a szóban forgó büntetési forma „minden körülmények között történő” eltörléséről rendelkezik. Itt voltaképpen le is zárhatnánk a gondolatmenetet azzal, hogy innentől kezdve – legalábbis amíg az Európai Unió tagjai kívánunk maradni – a halálbüntetésről kizárólag elméleti vitát lehet folytatni.
De mégis kikívánkozik az emberből a kérdés: vajon miért éppen most játszotta ki (újra) ezt a kártyát a kormánypárt? A felfoghatatlanul borzalmas, egy ártatlan fiatal lány halálával végződő kaposvári bűntett önmagában nem ad magyarázatot erre. Miközben megértem azt a szülőt, barátot, aki ebben a helyzetben drákói szigorért kiált – melyikünk tenne másként? –, a politikumnak éppen a tragédiára tekintettel illene némi visszafogottságot tanúsítania. Különösen amikor ennyire magától értetődően kínálkozik az a politikai olvasat, amely szerint a Fidesznek egyetlen célja van ezzel: hogy jobbról előzze az utóbbi időben a rovására megerősödött Jobbikot.
Ha valóban ez a szándék, egy olyan küzdelemről van szó, amelyet nem lehet megnyerni. A Fidesz soha nem fog keményebbnek tűnni a kormányzati felelősség által nem korlátozott Jobbiknál, különösen mivel ebben az ügyben – objektív, főként nemzetközi jogi akadályok miatt – egyszerűen nem arathat sikert (persze ez esetben lehet majd az EU-ra mutogatni). Ahogy a februárban jegelt, majd pár napja újramelegített bevándorlásügyi konzultáció, úgy a halálbüntetés vitája is kizárólag árnyékbokszolásra alkalmas. Míg a kormány mindkét esetben sokat tehet a prevencióért (szigorúbb határőrizettel, hatékonyabb bűnmegelőzéssel), addig a probléma erkölcsi oldalát nem lehet csak úgy (nép)szavazásra bocsátani. Ezt persze a Fidesz is tudja, amely sokat kockáztat ezzel a stratégiával; többek között azokat a korábbi mérsékelt szavazóit, akik ma a bizonytalanok táborát gyarapítják, és akiket talán egyedül a Jobbik erősödése lett volna képes visszafordítani hozzá.
A csatazajban ráadásul könnyen elsikkad a lényeg: az, hogy meghalt egy fiatal lány. Feltételezett gyilkosa már rendőrkézen van, így nem tehetünk mást, mint hogy bízunk a szigorú és igazságos ítéletben. Van, aki csak a világi, és van, aki egy annál magasabb bíróságtól várja ezt. Élet és halál ügyében egyelőre csak az utóbbi dönthet. És ez talán nincs is rosszul így.
