A távirati iroda egyik fotóján mindössze öt-hat képviselő lézengett a tárgyalóteremben szombaton, ami bizonyos szempontból érthető: szép volt az idő, a parlamenti büfé kínálata csapnivaló, és a költségvetést júniusban így is, úgy is elfogadja a kormánytöbbség.
Ilyenkor jut a választópolgár eszébe, mennyi ígéret hangzott el a kampányok során a közpénzek – számukra kedvező – átcsoportosításáról, aztán tessék! A veszprémi hős, Kész Zoltán is csak öt percet szólalt fel megválasztása óta, de az is pont öt perccel volt több, mint kellett volna, annyi sületlenséget hordott össze a szavak jelentésének sajátos értelmezéséről
De nézzük inkább a jó híreket. A költségvetés számaiból egy fenntarthatóan fejlődő gazdaság képe rajzolódik ki. Szinte minden makrogazdasági adat fellendülést mutat, a 2010–11-es átalakítások meghozták az eredményüket, a növekedési fordulat tartósnak bizonyul. Jövőre ismét három százalék körüli gazdasági bővülést érhet el az ország, nagyobb tortából lehet tehát szeletelni. Körülbelül 330-400 milliárd forinttal több pénz áll rendelkezésre, kérdés a kiadások fontossági sorrendje.
Örvendetes, hogy több jut gyermekétkeztetésre, családi adókedvezményekre, nyugdíjakra és munkahelyteremtő programokra. A következetes kamatcsökkentések nyomán kevesebbet kell adósságtörlesztésre fordítani, és csekély mértékben ugyan, de az államadósság is mérséklődik. Talán a legfontosabb tétel, hogy a jelenlegi javulást nem eladósodás árán éri el az ország, sőt az államadósság szerkezete is kedvezően változik.
Egyrészt a magyar lakosság kezében egyre több az állampapír, ami a bizalom jele, másrészt csökkent a devizaadósság aránya. Mindkettő mérsékli az ország kiszolgáltatottságát. Ugyanakkor érdemes belegondolni: fegyelmezett gazdálkodással évente egy-két százalékponttal visszük lejjebb az adósságot, amely 2002 és 2010 között harminc százalékponttal (!) emelkedett kitermelhetetlen kamatszintek mellett. Jövőre is pluszban zárna a költségvetés, az adósságszolgálat azonban több mint ezermilliárd forintot (!) elvisz a közös kasszából, így kerülünk mínuszba.
Nem árt minderre emlékeztetni a szocialista–szabad demokrata ciklus levitézlett gazdasági megmondóembereit: a CW bank botrányából ismert, az ország aranykészleteit eladó Surányi Györgytől a Moszkvában több tíz milliárdnyi közpénzen fantomplázát „építtető” Bodnár Zoltán „liberális szakértőig”. A büdzsé kiadási és bevételi oldala évek óta egyensúlyba került, néhány tétel azonban fájó. A nagyobb tortából nem az egészségügyre és az oktatásra, hanem sportlétesítmény-fejlesztésre jut vaskosabb szelet, és ez nehezen illeszthető a klasszikus polgári értékrendbe.
Az országos tornateremprogramra annyi sem jut, mint a diósgyőri stadionra, miközben rengeteg iskolában nem lehet tisztességes testnevelésórákat tartani helyhiány miatt, az oktatásra pedig az európai átlag felét sem fordítjuk. A kórházak úsznak az adósságban, az egészségügynek beígért béremelések töredéke valósult meg, és még mindig várat magára a szociális szféra életpályamodellje. Az 1700 lelkes Felcsúton 600 millióért épülhet kisvasút, miközben az ország leglátogatottabbnak számító vonalán, a Gyermekvasúton a hét végi csúcsforgalomban, jó időben sincs 1500-nál több utas A kiadások fontossági sorrendje értékválasztást jelent. Néhány területen nem ártana sürgősen szempontot váltani, és az egyéni ambíciókat a közérdek alá rendelni.
