Gripen-roncsban a honvédség

Máig nem tudni, hogy a katonai szuverenitásunk szempontjából mit jelent a „bérelt vadászgép” kategória.

Az agyonzsugorított, „reformokkal” végletekig legyengített magyar haderő 14 darab bérelt (!) harci gépe közül elveszít egyet, melynek értéke alsó hangon legalább 12 milliárd forint; két pilótája, köztük egy tábornok a huszon-egynéhány fős közösségből majdnem otthagyja a fogát (tévedés ne essék, a katapultálás minden szempontból halálközeli élmény), és nem áll ki senki a honvédelmi vezetésből, hogy arccal vállalva elmondja, mi történt, egyben megnyugtassa az állományt éppúgy, mint a közvéleményt. Ehelyett kapunk egy szűkszavú, írott közleményt, a gépben esett kárt bagatellizáló mondatot a kormány hírközlő szervein keresztül, majd szintén onnan egy igencsak korai sugalmazást arra nézve, hogy műszaki hiba történhetett.

A témában tegnapra nem hívtak össze sajtótájékoztatót a Honvédelmi Minisztériumba (HM), helyette csak egy meghívó ment ki arról, hogy Hende Csaba miniszter átadja a 88-as út egyik szakaszát. A repülésről húsz éve tudósító újságíró számára nyilvánvaló, hogy amióta az ország kiszabadult a kommunizmus béklyójából – amely időszakot katonai témákban a teljes elhallgatás jellemezte –, repülőbalesetre így, ilyen „felelőtlen” módon még nem reagáltak. Másfelől persze nagyon is egyszerű a képlet: aki a rossz hírekben szerepel, az azonosul a negatívummal, annak minden következményével együtt.

Persze a cáslavi balesettel kapcsolatban nem a HM kommunikációja a legfontosabb. Az inkább csak elitünk hozzáállásához szolgáltat újabb, szomorú adalékot.

Ami igazán lényeges, hogy a rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb értékű beszerzési programja, a több száz milliárdos Gripen-bérlet hányatott sorsú ügylet. 2001 óta, amikor az első Orbán-kormány aláírta a szerződéseket a svéd állammal és a gyártó Saab céggel, 2003-ban és 2012-ben is módosítani kellett azokat. Műszaki és NATO-kompatibilitási okok éppúgy szerepet játszottak a huzavonában, mint pénzügyiek: 2011-re például annyira lecsökkent a védelmi költségvetés, hogy az éves Gripen-bérlet 20-30 milliárdos tételeit nem lehetett kigazdálkodni. El kellett tehát állni a gépek bérleti időszak utáni tulajdonba vételéről, s a tíz- helyett húszéves bérleti időszak mellett kellett elköteleznie magát a magyar államnak.

Hogy a katonai szuverenitásunk szempontjából mit jelent a „bérelt vadászgép” kategória, azt a szerződés transzparenciájának teljes hiánya miatt nem tudjuk – talán majd most, a kárrendezésnél! De a magas költségek mellett ez sem kellene hogy érdekeljen minket túlságosan, ha megkapnánk az ellenértéket mint adófizetők. A harci erőt, amire ezek a gépek vannak.

Azonban azt sem kapjuk meg! A Gripen-üzemeltetők közül a magyar pilóták repülnek a legkevesebbet. Nem mellékesen jóval kevesebbet keresnek térségbeli kollégáiknál, és elvándorlásuk ugyanúgy elkezdődött, ahogy a gépek repülését lehetővé tevő kiszolgálószemélyzeté is folyik évek óta. A gépekhez alig van fegyverzet, az is amerikai jogi kötöttségek alatt. Kilenc éve vannak itt a gépek, de bombát még nem sikerült venni hozzájuk.

Skandalum.

Tudnunk kell, hogy a repülőbalesetek soha nem egy okra vezethetők vissza, a repülésbiztonság rendkívül összetett dolog. Ha Cáslav után bűnbakokat mutatnak majd fel, ne legyen kétségünk, hogy a rendszer és vezetőinek temérdek hibája éppúgy, ha nem nagyobb mértékben játszott közre az események alakulásában.